Egykori világelső focista lett Libéria új elnöke

Infostart
2017. december 28. 06:00
Az 1995-ben a világ legjobb futballistájának választott George Weah lett Libéria új elnöke. A nyugat-afrikai országban októberben tartották a választásokat – és most hirdettek eredményt.

Weah a tizenöt tartományból tizenkettőben győzött, legnagyobb riválisa, a korábban tizenkét éven keresztül alelnökként működő, 73 éves Joseph Boakai csupán kettőben. A 41 éves korábbi futballsztár a Nobel-békedíjas, 79 éves Ellen Johnson-Sirleaf örökébe lép, aki egyébként Afrika első női államfője és főparancsnoka volt.

George Weah már a 2005-ös választásokon is indult, ellenlábasai akkor azt vetették a szemére, hogy sokkal kevésbé iskolázott, mint az Egyesült Államokban, a Harvard Egyetemen diplomát szerzett Ellen Johnson-Sirleaf. (Johnson-Sirleaf korábban pénzügyminiszter is volt az országban, illetve a Világbanknál és az Egyesült Nemzetek Szervezeténél is dolgozott.) Később Weah egy Angliában szervezett sportmenedzseri diplomára hivatkozott, majd valóban elvégezte Miamiban a DeVry Egyetem üzleti szakát.

Továbbra is aktív maradt a libériai politikai életben, noha ideje nagy részét külföldön, elsősorban az Egyesült Államokban töltötte. 2014-ben beválasztották a libériai szenátusba, éppen az elnöknő fiát legyőzve. Idén, politikai karrierjében másodszor, versenybe szállt az államelnöki posztért, s ezúttal nyert.

  • Az egykori futballista Monroviában született, húszéves koráig hazájában futballozott, majd a politikai helyzet miatt külföldre ment, előbb Elefántcsontparton (Africa Sports), majd Kamerunban (Tonnerre Yaounde) játszott.
  • 1988-ban szerződött Európába, Franciaországba.
  • Előbb az AS Monaco (1988–1992), majd a Paris Saint-Germain (1992–1995), az AC Milan (1995–2000), a Chlesea (2000), a Manchester City (2000), az Olympique Marseille (2000–2001), s végül az al-Dzsazira (2001–2003) csatára volt.
  • 1995-ben a FIFA a világ legjobb játékosának választotta, s megkapta a France Football aranylabdáját is.