Királyság a szomszédban

Infostart
2017. december 27. 20:10
Romániában felvetették az alkotmányos monarchiához való visszatérés lehetőségét I. Mihály egykori román király halála után. Pászkán Zsoltot, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértőjét kérdeztük.

 Az elképzelésről kormánypárti politikusok is nyíltan beszéltek. Ez azonban csak egy lufi - mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértője, Pászkán Zsolt az InfoRádiónak.

2019-ben elnökválasztás lesz Romániában. A szakértő szerint a most kormányzó szociáldemokrata párt, valamint a liberálisok és demokraták szövetségének még a monarchia is kedvezőbb lenne, mint a mostani helyzetükben belevágni egy kampányba.

Pászkán Zsolt a királyság visszaállítására és gyakorlati megvalósíthatóságára nem lát esélyt,

részben azért, mert a román alkotmány nem ad lehetőséget az államforma megváltoztatására, ráadásul a monarchia körüli cirkusz sem hozna politikai stabilitást az országban.

Hozzátette:

az utódlási rend szerint I. Mihály nagyobbik lánya, Margit, vagy unokája, Miklós herceg lehetne uralkodó,

őt azonban kizárták az utódlási láncból egy botrány után. 

Mihály király, 96 éves korában, december 5-én halt meg svájci rezidenciáján. 


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Románia, mint királyság?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást