eur:
395
usd:
365.48
bux:
65377.45
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Eddig tarthat a kormányalakítási folyamat következő szakasza

Január közepéig tarthat az új német szövetségi kormány megalakulásához vezető folyamat következő szakasza, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének egyeztetése a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) a közös kormányzás lehetőségeiről - mondta Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke hétfőn Berlinben. Egy szintén hétfőn ismertetett felmérés szerint a németek csaknem négyötöde neheztel a pártokra és vezetőikre a kormányalakítás elhúzódása miatt.

Angela Merkel a CDU elnökségi ülése után tartott tájékoztatóján elmondta: a három párt vezetői szerdán találkoznak, hogy rögzítsék a kormányzati együttműködés lehetőségeit feltérképező egyeztetések menetrendjét. A megbeszélések január elején kezdődnek, és a hónap közepén fejeződhetnek be. Eredményüktől függ, hogy a CDU/CSU és az SPD továbblép-e a hivatalos koalíciós tárgyalások szakaszába - mondta Angela Merkel.

Ismét megerősítette, hogy pártjának célja egy stabil kormány megalakítása - vagyis csakis a 2013-ban kezdett nagykoalíció folytatásáról kíván tárgyalni az SPD-vel -, a kisebbségi kormányzást pedig elutasítja.

Ha vállalható megoldásként tekintenének a kisebbségi kormányzásra, nem is a szociáldemokratákkal tárgyalnának, mert nem ők a "privilegizált partnerek" a CDU számára - mondta a pártelnök-kancellár.

Hozzátette: az előzetes egyeztetéseken és az esetleges koalíciós tárgyalásokon a CDU számára a kiindulási alap a CSU-val közösen kidolgozott választási program, valamint a migráció ügyében a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után elfogadott közös "szabályrendszer", amely szerint törekedni kell arra, hogy a menekültügyi rendszer keretében befogadott emberek száma ne haladja meg az évi 200 ezret.

Azzal kapcsolatban, hogy a Handelsblatt című üzleti lap hétfői, SPD-s körökben megerősített értesülése szerint Martin Schulz, a szociáldemokraták elnöke egy belső megbeszélésen kijelentette, hogy amennyiben folytatják a kormányzást a CDU/CSU-val, az SPD magának követeli a különösen európai uniós ügyekben kiemelten fontos tárcaként számon tartott pénzügyminisztériumot, Angela Merkel kérdésre válaszolva azt mondta, szerinte nem lenne megfelelő sorrend, ha előbb beszélnének a tárcák elosztásáról, mint az esetleges közös kormány konkrét programjáról.

Az előzetes, úgynevezett szondázó egyeztetések Angela Merkel szavai alapján legkorábban január 2-án, a szeptember 24-i Bundestag-választás utáni 99. napon kezdődhetnek. Így már biztos, hogy ez lesz a második világháború utáni német történelem leghosszabb kormányalakítása. Az eddigi rekord 86 nap volt, 2013-ban állította fel a CDU/CSU és az SPD.

A Forsa közvélemény-kutató intézet hétfőn ismertetett felmérése szerint a németek 71 százaléka neheztel a pártokra és vezetőikre a kormányalakítás elhúzódása miatt, és csupán 23 százalékuk tartja megfelelőnek a tempót.

Arra a kérdésre, hogy melyik párt, illetve politikus felelős a folyamat elhúzódásáért, 30 százalék a liberális Szabad Demokrata Pártot (FDP), 28 százalék az SPD-t, 24 százalék a CDU-t nevezte meg, illetve 39 százalék Christian Lindnert, az FDP elnökét, 27 százalék Martin Schulzot, és 24 százalék Angela Merkelt.

A Bundestag-választás után a győztes CDU/CSU az FDP-vel és a Zöldekkel kezdett egyeztetést a közös kormányzásról, de a pártok színei alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány gondolata elbukott, mert az FDP november 20-án kivonult a tárgyalásokról.

A Forsa az RTL kereskedelmi televízió és az RTL csoporthoz tartozó n-tv hírtelevízió megbízásából készített felmérésében kimutatta, hogy egy előrehozott választás nem hozna nagy változást; amennyiben most vasárnap lenne a Bundestag- választás, az eredmény nagyjából megegyezne a szeptemberi választás eredményével.

A CDU/CSU a szavazatok 33 százalékát gyűjtené össze, míg szeptember 24-én 32,9 százalékot szerzett, az SPD pedig 20,5 százalék helyett 20 százalékot szerezne. A CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) a szeptemberi 12,6 százalék után 12 százalékos eredményt érne el, az FDP 10,7 százalék helyett 8 százalékon végezne, az SPD-től balra álló Die Linke (Baloldal) 9,2 százalék helyett 10 százalékot, a Zöldek pártja pedig 8,9 százalék helyett 12 százalékot szerezne - mutatta ki a Forsa RTL/n-tv-Trendbarometer nevű felmérése.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×