eur:
393.74
usd:
365.01
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Vélemények Trump bejelentéséről

Vélemények Trump bejelentéséről

A nemzetközi közösség helyteleníti Donald Trump döntését a nemzetközi közösség - Izrael kivételével - , és továbbra sem ismeri el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként - Tel-Avivot tartja annak -, de nem ismeri el Kelet-Jeruzsálem izraeli annektálását sem.

Nyolc ország a Biztonsági Tanács rendkívüli összehívását kérte

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását kérte nyolc ország Jeruzsálem kérdésében. Mind a nyolc ellenzi, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.

Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Svédország, Egyiptom, Szenegál, Bolívia és Uruguay fordult Japánhoz - amely decemberben a BT elnöke - a kéréssel, hogy az ENSZ főtitkára, António Guterres még e hétre hívja egybe a 15 tagállam képviselőit.

Japán ENSZ-nagykövete ennek eleget tett, és pár óra elteltével közölte, hogy pénteken - helyi idő szerint - reggel kilenc órakor - magyar idő szerint délután háromkor - kezdődik a tanács ülése. Guterres egyébként - Trump bejelentése után - azt mondta, hogy Jeruzsálem státuszának problémáját közvetlen izraeli-palesztin tárgyalásokon kell megoldani.

Mindezt az amerikai külügyminisztérium egy névtelenséget kérő tisztségviselője fedte fel, a Reuters brit hírügynökségnek bepillantást engedve egy iratba.

"Megértem, hogy Önök nyilvánosan üdvözlik a hírt, de azt kérem, hogy legyenek tartózkodóak hivatalos válaszukban" - áll a december 6-i keltezésű iratban. A kérés indoklásaként az szerepel, hogy mind a Közel-Keleten, mind másutt ellenállás várható a döntéssel szemben.

"Jelenleg is mérlegeljük, hogy milyen hatású lesz a bejelentés a külföldön lévő amerikaiakra és amerikai létesítményekre nézve" - áll az iratban.

Az amerikai külügyminisztérium egyelőre nem fűzött semmit a fentiekhez.

Nem minden zsidó szervezet üdvözli a döntést

Nem minden zsidó szervezet üdvözli, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette: Jeruzsálemet tekinti ezentúl Izrael fővárosának és Tel-Avivból oda költözteti az amerikai nagykövetséget.

A Reformzsidó Unió már szerdán rosszul időzítettnek minősítette a lépést. A szervezet az Egyesült Államok felnőtt zsidó lakosságának harmadát képviseli: 2,2 millió embert. Elnöke, Rick Jacobs rabbi nyilatkozatban tudatta, szervezete ugyan hiszi, hogy Jeruzsálem a zsidó nép örök fővárosa, és hogy az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe kellene költöztetni, ám mindennek nem most van itt az ideje.

"Nem tudjuk támogatni Trumpot döntésében, mivel nincs átfogó terv a palesztin-izraeli békefolyamatra vonatkozón" - áll a New York-i központú nonprofit szervezet elnökének nyilatkozatában.

Moszkva: Trump a tűzzel játszik

Donald Trump amerikai elnök a tűzzel játszik azzal, hogy hivatalosan Izrael fővárosának ismerte el Jeruzsálemet - jelentette ki szerdán Leonyid Szluckij, az orosz parlament alsóháza külügyi bizottságának elnöke. Hangsúlyozta, hogy a lépés ellentétes a közel-keleti rendezés amúgy is törékeny koncepciójával és ismét robbanáshoz vezethet a palesztin-izraeli konfliktusban.

"Ez a tűzzel való valós játék, a szó szoros értelmében" - fogalmazott Szluckij újságíróknak nyilatkozva.

Rámutatott, hogy Jeruzsálem státusza még az 1967-es hatnapos háború, a város keleti részének Izrael általi elfoglalása óta az egyik legvitatottabb kérdés, és hogy az "egyesítést" az ENSZ sem ismerte el. Emlékeztetett rá, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosává nyilvánítását korábban három amerikai elnök is elhalasztotta.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes még Trump bejelentését megelőzően figyelmeztetett a nap folyamán, hogy Jeruzsálem izraeli fővárosként való elismerése nem segíti elő a palesztin-izraeli konfliktus rendezését.

Berel Lazar, Oroszország főrabbija ezzel szemben úgy vélekedett, hogy Jeruzsálem Izrael történelmi fővárosa, ezért ez a státusz hivatalos megerősítése nem vezet majd konfliktusokhoz a régióban, hacsak azokat nem szándékosan keltik. Emlékeztetett rá, hogy nemrégiben az orosz külügyminisztérium is olyan nyilatkozatot tett közzé, amelyben Nyugat-Jeruzsálemet Izrael fővárosának ismerte el.

London nem ért egyet az amerikai döntéssel

Theresa May brit miniszterelnök közlése szerint London nem ért egyet Donald Trump amerikai elnöknek azzal a döntésével, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és áthelyezi nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe a város végső státuszáról szóló megállapodás előtt.

Theresa May a Downing Street által szerda este közzétett állásfoglalásában leszögezte: London véleménye szerint a döntés nem használ a térségbeli békekilátásoknak. A brit miniszterelnök hangsúlyozta: kormánya nem tervezi Nagy-Britannia izraeli nagykövetségének áthelyezést Tel-Avivból.

"Régóta vallott álláspontunk Jeruzsálem státuszával kapcsolatban egyértelmű: e státuszt az izraeliek és a palesztinok közötti tárgyalásos megállapodással kell rendezni, és Jeruzsálemnek végső soron az izraeli és a palesztin állam közös fővárosává kell válnia" - áll Theresa May szerda esti nyilatkozatában.

A brit miniszterelnök hozzátette: Nagy-Britannia az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozataival összhangban Kelet-Jeruzsálemet a megszállt palesztin területek részének tekinti.

London osztja Donald Trump azon kívánságát, hogy legyen vége az izraeli-palesztin konfliktusnak, és üdvözli, hogy az amerikai elnök elkötelezte magát a tárgyalásos úton elérendő kétállami megoldás mellett. A brit kormány ugyanakkor arra biztatja az Egyesült Államokat, hogy "ezek után" álljon elő részletes javaslatokkal az izraeli-palesztin rendezésre - fogalmaz szerdai nyilatkozatában Theresa May. Hozzátette: a siker legjobb esélyét az kínálja, ha a békefolyamat erőszakcselekményektől mentesen zajlik, ezért London együttműködésre szólítja fel az összes érintettet a nyugalom megőrzése érdekében.

Az Amnesty International szerda este Londonban közzétett elítélő nyilatkozata szerint Donald Trump kormányának "felelőtlen és provokatív döntése" tovább rontja a palesztin nép emberi jogi helyzetét, és valószínűsíthetően felszítja az indulatokat az egész térségben. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete szerint az amerikai elnök ismét megmutatta, hogy "milyen kirívó módon nem érdekli" a nemzetközi jog érvényesülése.

A nemzetközi konszenzus az - és ebbe beletartoznak a Biztonsági Tanács határozatai is -, hogy Izrael törvénysértő módon annektálta Kelet-Jeruzsálemet. A szerdán bejelentett döntéssel az Egyesült Államok megsérti azon saját nemzetközi jogi kötelezettségeit is, amelyek tiltják törvénysértő helyzetek elismerését vagy elősegítését, és előírják a Genfi Konvenciók tiszteletben tartását - áll az Amnesty International szerda esti londoni közleményében.

Németország nem támogatja Donald Trump döntését

Nem támogatja a német kormány Donald Trump amerikai elnök azon döntését, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként - tudatta szerdán szóvivője útján Angela Merkel német kancellár.

Steffen Seibert a kancellárt idézve a Twitteren azt írta, hogy a német szövetségi kormány nem támogatja Donald Trump álláspontját, "mert

Jeruzsálem státuszát egy kétállami megoldás keretében kell rendezni".

Olasz külügyminiszter: aggódunk az amerikai bejelentés következményei miatt

Angelino Alfano kijelentette: Olaszország álláspontja Izrael státuszával kapcsolatban nem változik, vagyis Róma továbbra is az ENSZ határozataihoz tartja magát, valamint az európai és a nemzetközi közösség álláspontjához. Jeruzsálem fővárossá kikiáltását az izraeli és palesztin fél közötti tárgyalásoknak kell eredményeznie, mindkét fél jogos követeléseinek tiszteletben tartásával - mondta Angelino Alfano. Hozzátette, hogy Róma addig is Tel-Avivban állomásoztatja izraeli nagykövetségét. Az olasz diplomácia vezetője a térség vezetőit felelősségteljes magatartásra szólította fel, incidensek és erőszakos cselekmények Angelino Alfano szerint senkinek sem lennének hasznára. Angelino Alfano európai kezdeményezést sürgetett a helyzet értékelésére, valamint a közel-keleti békefolyamat újraindítására, hangsúlyozva, hogy a kétállami megoldás az egyetlen járható út Izrael mellett az önálló palesztin állam létrehozásával.

Kanada Tel-Avivban hagyja izraeli nagykövetségét

Kanada nem szándékozik követni az Egyesült Államok példáját: nem helyezi át izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe - közölte szerdán nyilatkozatban Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter. 

"Kanada szilárd szövetségese és barátja Izraelnek, és ugyancsak barátian viszonyul a palesztin néphez. Hagyományos álláspontja az, hogy Jeruzsálem státuszának problémája csakis a palesztin-izraeli vita általános megoldásának keretében oldódhat meg" - mondta Freeland, majd pedig nyugalomra intett a kérdést illetően.  A kanadai külügyminiszter nyilatkozatában nem nevezte meg Donald Trump amerikai elnököt, aki szerdán délben bejelentette, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és ezzel diplomáciai reakciólavinát indított el.

Szaúd-Arábia felszólította az Egyesült Államokat: változtassa meg döntését

A sivatagi királyság szerda éjjel kiadott nyilatkozatában "felelőtlennek és indokolatlannak" minősítette az amerikai lépést, amely - a megfogalmazás szerint - a palesztin-izraeli békefolyamatért tett erőfeszítések drasztikus lanyhulását példázza. A döntés "eltávolodást mutat az Egyesült Államok pártatlan álláspontjától Jeruzsálem ügyében, ami tovább bonyolítja majd a palesztin-izraeli konfliktust" - áll a szaúdi nyilatkozatban.

Általános sztrájkra és tüntetésekre hívtak fel palesztin szervezetek

A szervezetek közös nyilatkozatban fogalmazták meg felhívásukat, a palesztin oktatási minisztérium pedig válaszul tanítási szünetet rendelt el, és arra buzdította a tanárokat, továbbá a középiskolás diákokat és az egyetemistákat, hogy vegyenek részt a tüntetéseken, amelyek Ciszjordániában, a Gázai övezetben és Jeruzsálem palesztin részén szerveződnek. A tiltakozási akciók már szerda éjjel elkezdődtek: Betlehemben palesztinok lekapcsolták Jézus vélt születési helyének karácsonyi megvilágítását, és lekapcsolták az égőket Rámalláhban is egy köztéri karácsonyfán. Jordánia fővárosában, Ammánban a palesztin menekültek lakta városrészben fiatalok százai vonultak az utcákra "Le Amerikával!", "Amerika a terror szülője!" mondatokat skandálva, Trumpot gyalázva, és követelve, hogy Jordánia bontsa fel a békeszerződést, amelyet 1994-ben kötött Izraellel. Jordánia lakosságának egy része azoknak a palesztinoknak a leszármazottja, akik 1948-ban, Izrael létrejötte után hagyták el szülőföldjüket. Izrael szerint az "örök és egységes" Jeruzsálem lenne a zsidó állam fővárosa, míg a palesztinok álláspontja szerint Kelet-Jeruzsálemben kell lennie a leendő palesztin állam fővárosának.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Te is 8-tól 5-ig dolgozol? Könnyen lehet, hogy ez nagy gond

Te is 8-tól 5-ig dolgozol? Könnyen lehet, hogy ez nagy gond

A távmunka és a rugalmas munkavégzés egyre szélesebb körű elterjedésével egy új kifejezés, a chronoworking is megjelent a munka világában, ami lényegében azt írja le, hogy az adott munkavállaló – amennyiben lehetősége van rá – munkaidejét a bioritmusához igazítja (legyen szó korán kelő pacsirtákról vagy éjszakai baglyokról), vagyis olyan napszakban dolgozik, amikor energiaszintje és koncentrációs képessége arra a legmegfelelőbb. A chronoworking lehetőségének biztosítása a munkáltatónak is megéri, hiszen a bioritmusának legjobban megfelelő időszakban dolgozó munkavállaló produktívabban látja el feladatát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×