eur:
393.88
usd:
365.07
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Képes lehet Észak-Korea arra, amiről beszélt

Képes lehet Észak-Korea arra, amiről beszélt

Tizenháromezer kilométeres hatótávolságú volt az Észak-Korea által szerdán kilőtt ballisztikus rakéta - közölte a dél-koreai védelmi minisztérium pénteken.

A szöuli védelmi tárca szerint Phenjan új fejlesztésű interkontinentális ballisztikus rakétájával képes lenne elérni Washingtont is, ahogy azt Észak-Korea is állította. A rakéta hatótávolságára vonatkozóan hasonló becsléseket közöltek amerikai szakértők is röviddel a szerda kora reggeli kilövést követően.

A kommunista ország állami médiája szerdán közölte, hogy Észak-Korea sikeres kísérletet hajtott végre Hvaszong-15 típusú, új fejlesztésű rakétával, amely képes elérni az Egyesült Államok egész területét.

A nukleáris robbanófejjel felszerelhető, minden eddiginél nagyobb teljesítményű rakéta 4475 kilométeres magasságba emelkedett, és 53 percnyi repülés után indítóhelyétől 950 kilométer távolságra csapódott be - tudatta a hivatalos nyilatkozat, amelyet egy tévébemondó olvasott be.

Habár Szöul elismerte, hogy a rakétakilövés valószínűleg sikeres volt, a dél-koreai kormány kétségét fejezte ki azt illetően, hogy a teszttel kapcsolatos minden észak-koreai állítás igaz lenne. Megkérdőjelezték például, hogy a rakéta alkalmas-e arra, hogy a robanófejet épségben visszajuttassa a légkörbe.

A szerdai rakétakilövés nyomán Donald Trump amerikai elnök kijelentette: Phenjan újabb szankciókra számíthat. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerdai, rendkívüli ülésén Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete az Észak-Koreával fenntartott kapcsolatok megszakítására szólított fel minden országot. Moszkva szerint viszont Washington provokálja Észak-Koreát.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa legutóbb szeptember 11-én fogadott el újabb, a korábbiaknál szigorúbb szankciókat, először véve célba Észak-Korea olaj- és gázellátását. Az Egyesült Államok és szövetségesei az elmúlt évben fokozódó nyomást igyekeztek gyakorolni Phenjan legfőbb szövetségesére, Kínára, hogy vesse latba minden befolyását, és bírja rá szomszédját annak rakéta- és atomfegyver-fejlesztési programjának feladására.

Címlapról ajánljuk
Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×