eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Korlátozzák a sebességet Ukrajnában

Az ukrán kormány határozatot hozott arról, hogy a jövő év kezdetétől óránként 50 kilométerben maximálja a megengedett sebességet a gépjárművezetőknek lakott területen, szemben a jelenlegi óránként 60 kilométeres megengedett határnál - adta hírül a kabinet határozatát az Urjadovij Kurjer című hivatalos közlöny.

Az UNIAN ukrán hírügynökség hétfői beszámolója szerint a döntést a kormány november 10-i ülésén hozta. A kabinet azzal indokolta határozatát, hogy az európai országok zömében ennyi a megengedett maximális sebesség a települések határain belül, sőt bizonyos lakónegyedekben csak óránként 30 kilométer.

A kormányhatározattal Ukrajna igyekszik igazodni az európai normákhoz.

A kabinet egy másik határozatában azt a rendelkezést hozta, hogy a járművezetők első jogosítványukat csak kétévi időtartamra kapják meg. Ha ez idő alatt kettőnél többször nem mérik be őket óránként 70 kilométeres, vagy annál magasabb sebességgel, továbbra is vezethetnek autót, különben megvonják tőlük a vezetői engedélyt.

A közlekedési balesetek tekintetében meglehetősen rossz Ukrajna statisztikája más európai országokéhoz hasonlítva. A kelet-európai országban napi átlagban kilencen vesztik életüket közlekedési balesetben, köztük egy gyermek. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint egész Európában Ukrajnában hal meg a legtöbb ember a közutakon.

Az ukrán rendőrség statisztikája szerint 2017 első hat hónapjában több mint 76 ezer közúti baleset történt az országban, amelyekben 1337-en vesztették életüket, és mintegy 15 ezren sérültek meg. A hatóságok adatai szerint a legtöbb baleset gyorshajtás miatt következett be.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×