eur:
393.78
usd:
365.35
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Drámai videó: kis híján meghalt egy észak-koreai katona, miközben délre szökött

Drámai videó: kis híján meghalt egy észak-koreai katona, miközben délre szökött

Az ENSZ dél-koreai parancsnoksága hozta nyilvánosságra a különleges felvételt.

A háború vége óta mintegy 30 ezer ember szökött meg Észak-Koreából és menekült Dél-Koreába, de csak kevesen próbálkoznak ott, ahol ez a katona, vagyis a demilitarizált övezeten keresztül. Ez a terület ugyanis tele van aknákkal és szinte végig kerítés szegélyezi, ezért a többség inkább Kínán át kerül - írta a Guardian.

Íme a felvételek: fölül a teljes, alul egy rövidebb változatban.

A felvételen az látszik, hogy a szökevény egy katonai járművel hajtott a határ felé, megállás nélkül áthaladt egy ellenőrzőponton, majd útja végén a kocsijából kiszállva menekült tovább. 

Ekkor utolérték, lőni kezdtek rá. Több golyó is eltalálta, de elérte a demilitarizált övezetet, ahová már nem mentek utána a katonák. A hőkamerás felvételeken az is látszik, ahogy dél-koreaiak lassan odakúsznak, hogy kimentsék.

A dél-koreai hatóságok szerint a férfi már öntudatánál van, gyógyul a sérüléseiből és a beleiben talált rengeteg bélférget is eltávolították.

Az ENSZ-parancsnokság szóvivője azt mondta, hogy a demilitarizált övezetnél tüzet nyitó észak-koreai katonák megsértették a fegyverszüneti egyezményt, és üldözés közben a határt is átlépték. Az észak-koreai vezetés egyelőre nem kommentálta a katona szökését.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×