eur:
394.44
usd:
370.15
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Magyarics Tamás: van még egy fontos kérdés a kilépési ajánlaton kívül

Magyarics Tamás: van még egy fontos kérdés a kilépési ajánlaton kívül

Heteken belül ajánlatot tehet London az uniós kilépés végső számlájának kiegyenlítésére - derült ki a brit pénzügyminiszter szavaiból. Magyarics Tamás az ELTE egyetemi tanára az Arénában azt mondta, legalább ennyire fontos kérdés az ír-észak-ír határ ügye is.

London még a decemberi uniós csúcs előtt beterjeszti javaslatait Brüsszelnek az Európai Unióval szembeni brit pénzügyi kötelezettségek rendezésére – nyilatkozta a szigetország pénzügyminisztere, Philip Hammond a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának. Sajtóértesülések szerint a britek induló ajánlata 20 milliárd euró volt, de az EU ezt állítólag elégtelennek tartja, és mintegy 100 milliárdot szeretne. Magyarics Tamás, az ELTE docense, az InfoRádió Aréna című műsorában erről azt mondta, a kérdésben

Brüsszel pozíciója erősebb, mint Londoné.

„Többek között Philip Hammond erre utalt, hogy valószínűleg azért lesz megegyezés, ahhoz inkább a britek fognak engedni, nem pedig az Európai Unió.”

Az összeg nagyságától függetlenül nem ez a kilépés legfontosabba kérdése, hanem a kereskedelmi megállapodás. Amennyiben ugyanis nem sikerült dűlőre jutni a megbeszéléseken, és úgynevezett kemény Brexit következik be, London harmadik országként kezdheti meg a tárgyalásokat a 27. tagállammal külön-külön.

„A világkereskedelmi szervezet szabályai lépnek életbe, ez pedig nagyon hátrányos lenne a britek számára.”

Amíg azonban nincs pénzügyi megállapodás, nem kerülnek szóba a kereskedelmi kérdések. Nagyon fontos az ír-észak-ír határ ügye is – tette hozzá Magyarics Tamás.

„A jelenlegi ír miniszterelnök egyértelműen kijelentette, ha ezt a kérdést nem Írország szempontjából előnyösen rendezik, azaz újra kemény határ lenne a két országrész, Írország és Észak-Írország között, akkor ő akár vétózna is a tárgyalásokon. Ennek pedig az lenne a következménye, hogy nem lenne megállapodás az EU-val, és mind a 27 tagállamnak egyenként kell szavaznia, elfogadja-e a megállapodást.

Ha egy ország nem fogadja el, az egész kútba esik.”

Azt jelen pillanatban senki sem tudja megmondani, mi történik akkor, ha az unió miatt nem születne meg a megállapodás a brit kilépésről – tette hozzá a külpolitikai elemző.

USA - továbbra is világhatalom

Magyarics Tamás az amerikai elnök ázsiai körútját értékelve kiemelte, az Egyesült Államok továbbra is világhatalom, és Kelet-Ázsiában is a legerősebb szereplő.

„Egész könyvtárnyi irodalom van az amerikai hanyatlásról, de ez inkább úgynevezett relatív befolyáscsökkenés, még mindig ott tartanak, ahol egy-két évtizeddel ezelőtt. A globális GDP még mindig 22 százalék, a gazdaságuk a legerősebb. Ugyan most 10 százalékkal az EU megelőzi, de a britek kilépése után már fogja. Az Európai Unióban 500 millió állítja elő azt, amit Amerikában 320 millió.”

Természetesen a különböző térségekben különböző mértékű a befolyása – hangsúlyozta a külpolitikai elemző.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×