Hariri megérkezett Franciaországba

Infostart
2017. november 18. 14:28
Franciaországba érkezett szombat reggel Szaad Haríri, a lemondott libanoni kormányfő, aki a nap folyamán találkozik Emmanuel Macron francia elnökkel, hogy megoldást találjanak arra a politikai válságra, amelyet váratlan távozása okozott - közölték több forrásból.

A Haríri család tulajdonában lévő Future TV libanoni televízió beszámolója szerint a politikus megérkezett Párizsba, és ezt az értesülést megerősítette egy, a libanoni politikushoz közeli forrás is.

A libanoni elnökség Twitter oldalára feltett információ szerint Haríri szombat reggel telefonon arról tájékoztatta Michel Aun államfőt, hogy szerdán visszatér hazájába a függetlenség napi ünnepségre.

A rendezvényen, amelynek része a katonai díszszemle, arról emlékeznek meg, hogy 74 évvel ezelőtt, 1943 november 22-én Franciaország elismerte Libanon függetlenségét.

Haríri november 4-én Szaúd-Arábiából közvetített tévéadásban jelentette be, hogy leköszön tisztségéről, mert félti az életét, illetve mert - szavai szerint - Irán és a Hezbollah radikális síita szervezet rátette kezét az országára.

Libanoni kormánykörökben ezután az a hír terjedt el, hogy Harírit a szaúdi hatóságok kényszerítették lemondásra, és házi őrizetbe helyezték. Franciaország közvetíteni próbál Libanon ügyében, ezért Macron elnök a múlt héten váratlan látogatást tett Rijádban. Ennek során egyeztetett Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökössel és a libanoni politikussal, majd családjával együtt meghívta őt Franciaországba.