A kormányszóvivő lett az elnöki párt vezetője

Infostart
2017. november 18. 18:10
Christophe Castaner francia kormányszóvivőt választotta meg szombaton vezetőjének Emmanuel Macron államfő pártja, a Köztársaság lendületben (LREM).

Az úgynevezett fődelegálti poszt egyetlen jelöltjét két tartózkodás ellenében választotta meg három évre az elnöki párt a közép-franciaországi Lyon melletti Chassieu-ben rendezett első kongresszusán.

"A szavazat semmilyen joggal nem ruház fel, csak feladatokkal. A mozgalom szolgálatába állítom magam, és valamennyi tag szószolója leszek" - mondta megválasztását követően a pártvezető.

Az 51 éves politikus korábban a dél-franciaországi Alpes-de-Haute-Provence régió szocialista képviselője és Forcalquier település polgármestere volt, de országos ismertségre csak 2016-ban az LREM alapítójaként tett szert. A tavaszi elnökválasztási kampányban Emmanuel Macron legbelsőbb köréhez tartozott, s a posztra az államfő választotta ki.

A 2016 tavaszán Emmanuel Macron által alapított mozgalomnak már közel 400 ezer tagja van, s mostanig háromtagú testület vezetette.

Az LREM azt reméli, hogy Castaner vezetővé válásával új lendületet kaphat az elnöki mozgalom, amelyet egyre több kritika ér a tagok részéről a belső demokratizmus hiánya miatt. Mintegy százan közülük a héten távoztak az LREM-ből, és a sajtóban bírálták a párton belüli döntéshozatali folyamat átláthatatlanságát.

"A tagság figyelembe vételének hiányát már május-júniusban megtapasztalhattuk a nemzetgyűlési választások jelöltállításakor, ami a tagok konzultációja nélkül történt. Ez a gyakorlat a régimódi politizálására emlékeztet" - mondta a kongresszuson Emmanuel Drouin képviselő, a tiltakozó száz tag egyike.

Julien Denormandie államtitkár felszólalásában visszautasította a demokráciahiányról szóló bírálatokat, szerinte "nagyon demokratikusan" működik az elnöki mozgalom. A kormánytag arra utalt, hogy a kongresszuson, azaz az LREM országos tanácsának ülésén a küldöttek negyede olyan egyszerű párttag, aki sorshúzás alapján kapott jogot a részvételre és a szavazásra.

A baloldali kötődésű Castaner kinevezése a kormánypárt élére azért jelenthet előnyt az államfő számára, mert a kormánypolitikát a közvélemény és az elemzők is inkább jobboldalinak tartják annak ellenére, hogy Emmanuel Macron a bal- és jobboldali megosztottságot meghaladó programot hirdetett meg.

A fizetéssel nem járó pártvezetői poszt miatt Castaner kénytelen lesz a kormányszóvivői posztról lemondani, de az még kérdés, hogy a kormány tagja marad-e. A váltás a kormányszóvivői poszton várhatóan kisebb kormányátalakítást is maga után von a jövő hét elején.