Elárverezik a magyar tudós Nobel-díját

InfoRádió
2017. november 16. 12:38
Kalapács alá kerül Hevesy György magyar kémikus Nobel-díja és három másik medálja.

Az aukciót Londonban rendezi meg jövő csütörtökön a Morton & Eden aukciós ház. A négy medál együttes becsült értéke átszámítva közel 52 millió forint. Hevesy 1943-ban kapta meg a kémiai Nobel-díjat felfedezéseiért, melyeket a mai napig hasznosít az orvostudomány. Kiemelkedő munkásságának köszönhetően tagja lett a Királyi Természettudományos Társaságnak és ezzel együtt megkapta a Copley-medált - írja a Bors.

A medálokra együttesen lehet majd licitálni, így a Baly-éremre, illetve az Atom Békés Felhasználásáért-díjra is. A kitüntetéseket eddig Hevesy családja őrizte. Az 1966-ban elhunyt kiemelkedő magyar vegyész hamvait 2001-ben Budapesten helyezték örök nyugalomra.