eur:
394.25
usd:
365.1
bux:
65463.87
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Döntöttek a március 15-i ünnepnapról

Döntöttek a március 15-i ünnepnapról

Elutasította a kétkamarás bukaresti parlament szenátusa hétfőn azt a törvénytervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényjavaslatát csak 8 szenátor támogatta, 11-en tartózkodtak, 82-en pedig a tervezet elvetésére szavaztak.

A tervezet lehetővé tenné a magyarlakta települések, valamint a megyék önkormányzatai és intézményei számára, hogy ünnepségeket szervezzenek ezen a napon, és ezek költségét az általuk kezelt költségvetésből fedezzék. A romániai munkáltatók kérésre szabadnapot adhatnának március 15-én magyar alkalmazottaiknak, a magyarság ünnepéről pedig különkiadásokban számolna be a román közszolgálati televízió és rádió.

A hétfői plenáris vita során a kezdeményezők részéről felszólaló Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője azt mondta: az RMDSZ azt a normalitást szeretné intézményesíteni, amellyel az utóbbi két évtizedben viszonyultak a tisztségben lévő román miniszterelnökök és államfők a magyarság legfontosabb ünnepéhez, felköszöntve március 15. alkalmából magyar nemzetiségű polgártársaikat.

A tervezet leghangosabb ellenzője az ellenzéki Népi Mozgalom Pártját (PMP) vezető Traian Basescu korábbi államfő volt, aki azt állította: az RMDSZ tervezete a románok "megalázását" célozza, hiszen a magyarság "három nemzeti ünnepe" közül pont március 15-ét akarja "megünnepeltetni Romániával", amely szerinte a pesti forradalom 12. pontját, Magyarország és Erdély unióját, és az erdélyi érchegységi román-magyar véres összecsapásokat idézi.

Cseke Attila felhívta Basescu figyelmét arra, hogy sem az RMDSZ törvénytervezete, sem maga az 1848-49-es forradalom nem a románság ellen irányult, az RMDSZ pedig nem Románia nemzeti ünnepeként, hanem a romániai magyarság napjaként akarja elismertetni március 15-ét.

László Attila, Kolozs megyei szenátor arra emlékeztetett, hogy több más romániai nemzeti kisebbség ünnepe kapott már hasonló hivatalos elismerést Romániában, az ilyen jogszabályokra pedig azért van szükség, hogy a pénzügyőrség ne emeljen kifogást a kisebbségi ünnepek finanszírozásáról szóló önkormányzati határozatok ellen.

A vitában sem az RMDSZ-szel parlamenti együttműködésről megállapodott kormánypártok, sem a szociálliberális koalíció ellen emiatt nacionalista támadásokat intéző ellenzéki Nemzeti Liberális Párt szenátorai nem kértek szót, a szavazáskor azonban egyöntetűen március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítása ellen foglaltak állást.

Az ügyben a végső döntést a képviselőház hozza meg.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×