eur:
393.78
usd:
365.21
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Ferenc pápa: a világ egy nagy háborúra készül

Ferenc pápa: a világ egy nagy háborúra készül

Az emberiség nem tanult a múlt tragédiáiból, a világ ma is háborúban áll, és újabb, még nagyobb háborúra készül Ferenc pápa szerint.

A katolikus egyházfő az olaszországi Nettuno második világháborús amerikai katonai temetőjében mutatott be misét halottak napján csütörtökön. Onnan a Fosse Ardeatine egykori római kőbánya emlékhelyére ment, ahol a Rómát megszállt náci csapatok 1944 márciusában 335 foglyot gyilkoltak le bosszúból egy partizánakcióért.

Ferenc pápa Nettunoban a mise előtt csendben imádkozott a temető sírjai között, miközben egy ismeretlen katona, egy olasz származású amerikai és egy zsidó katona sírjánál állt meg.

A misén a katolikus egyházfő szabadon mondott beszédet. A háborúk ellen emelte fel szavát, emlékeztetve, hogy Nettuno temetőjében többségében egykori fiatal katonák nyugszanak.

XVI. Benedek pápát idézve a háborút "felesleges mészárlásnak" nevezte. "Elég a háborúból (...) a háborúval minden elveszik, a háború önmagunk elpusztítása"- mondta Ferenc pápa. Kijelentette, az emberiség nem tanult a múltbéli háborúk leckéjéből és úgy tűnik, nem is akar belőle tanulni. Úgy vélte,

a világ ma is "darabokban zajló" háborúban áll, és újabb, még erősebb háborúra készül.

"A történelemben gyakran megtörtént már, hogy az emberiség azt hiszi, a háborúval új világot teremtenek, tavaszt hoznak, de csúnya, kegyetlen télben találják magukat" - mondta Ferenc pápa. Hangsúlyozta, hogy a világnak nem szabad elfelejteni az atombomba pusztította Hiroshima könnyeit.

  • A Rómától több mint hatvan kilométerre található Nettuno amerikai temetőjében az Olaszországban elesett amerikai katonák nyugszanak több mint 7800 sírban.
  • A szövetségesek Nettuno és a szomszédos Anzio tengerpartján szálltak partra 1944-ben jelentős veszteséget szenvedve.
  • A nettunói temetőt 1956-ban nyitották meg.

Ferenc pápa Nettunóból a Fosse Ardeatine egykori római kőbánya emlékhelyére ment, ahol a Rómát megszállt náci csapatok 1944 márciusában 335 foglyot gyilkoltak le egy olasz partizánakció miatti bosszúból. Az áldozatok között volt a magyar Kereszti Sándor is.

Az egyházfő néhány sírra egy-egy szál fehér rózsát helyezett. A Fosse Ardeatine emlékkönyvébe azt írta: "Ez a háború gyümölcse: gyűlölet, halál, bosszú... Bocsáss meg nekünk, Urunk!". A pápát Riccardo Di Segni római főrabbi kísérte. Di Segni kijelentette, az egykori kőbánya a közös emlékezet és a közös gyász helyszíne. "A pápa látogatása emlékeztet a történtek borzalmára és súlyosságára, hogy mindez soha többé ne ismétlődjön meg!" - mondta a római főrabbi.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×