Feledy Botond: ez egy elrettentési stratégia része

Infostart
2017. november 2. 20:10
Lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a régió függetlenségét egyoldalúan kikiáltó katalán parlament elnökségének tagjai ellen nemrég a spanyol állami főügyész.

Az eljáró bíró azzal indokolta a katalán kormány egykori 8 tagjának előzetes letartóztatását, hogy esetükben fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye. A kilencedik bíróság elé állított kormánytag 50 ezer eurós óvadék ellenében szabadlábon védekezhet, ám a fizetésig szintén börtönbe vonult.

Nem jelent meg viszont a bíróságon Carles Puigdemont, a leváltott katalán elnök és kormányának négy másik tagja sem, akik már korábban Brüsszelbe utaztak. A bíróság jelenleg még tanulmányozta, hogy az ügyészség kérésének helyt adva kezdeményezi-e európai elfogatóparancs kiadását ellenük.

Frissítés:Csütörtök este jött a hír a körözés kiadásáról, amiről tényként a belga VRT állami adóban számolt be a politikus ügyvédje. Később kiderült, hogy az ügyben eljáró bíróság még nem adta ki hivatalosan a körözést, de pénteken minden valószínűség szerint megteszi.

Feledy Botond külpolitikai elemző a következőképp fogalmazott a madridi eljárásról:

"Mindenképpen egy veszélyes forgatókönyv, hiszen ha Katalóniában van olyan politikai erő, aki képes meglovagolni ezeket a pereket és ezeknek az esetleges nemzetközi hatását, akkor az

politikai tőkét kovácsolhat a decemberi választásra.

Ugyanakkor a hivatalosan illegitimnek tekintett madridi szempontból törvénytelen referendum óta Madrid tulajdonképpen következetes abban, hogy minden egyes lépésnél végigviszi a jogi procedúrákat és itt is úgy tűnik, hogy azt alkalmazza, hogy egészen végigviszi azokat a pontokat, amik tulajdonképpen

egy elrettentési stratégia részeként értelmezhetőek".

Barcelonában a kormányzati palota előtt a városi rendőrség szerint kétezer ember gyűlt össze, hogy támogatásukat fejezzék ki a bíróság elé idézett katalán politikusok iránt, míg Madridban a központi büntetőbíróság épületénél a tárgyalás kezdete előtt katalán függetlenségpárti és spanyol egységpárti tüntetők is megjelentek.