eur:
394.38
usd:
370.05
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Puigdemont és a leváltott katalán kormánytagok is megkapták az első bírósági idézéseket

Carles Puigdemont volt elnök és a leváltott katalán kormánytagok is megkapták az első bírósági idézéseket kedden a központi büntetőbíróságtól, amely még erre a hétre, csütörtökre és péntekre idézte be vallomástételre a tizennégy politikust.

Carmen Lamela bíró határozatában három napon belül összesen 6,2 millió euró (1,9 milliárd forint) letétbe helyezésére kötelezte az érintetteket, az október 1-i, illegálisan megrendezett függetlenségi népszavazás költségeire költött közpénz fedezeteként.

Amennyiben az idézésnek nem tesznek eleget, a bíróság elrendelheti hatósági előállításukat.

José Manuel Maza spanyol állami főügyész hétfőn kezdeményezte büntetőeljárás megindítását lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen.

"Döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött, az alkotmány teljes semmibevételével, október 27-én" - hangsúlyozta a főügyész.

A feloszlatott katalán parlament hat elnökségi tagjai szintén csütörtökre és péntekre kapott idézést a legfelsőbb bíróságtól. Mivel ők a december 21-i előrehozott katalán parlamenti választásokig formálisan hivatalban maradnak, így az eljárást más bíróság folytatja mint a leváltott kormánytagok esetében.

Carles Puigdemont és volt kormányának öt tanácsosa hétfőn Brüsszelbe utazott, ahol kedden sajtótájékoztatót tartottak.

A leváltott elnök elmondta, hogy nem kérnek politikai menedékjogot Belgiumban. "Azért jöttünk ide, hogy elkerüljük a konfrontációt, amelyre talán sor került volna, ha Barcelonában maradunk" - fogalmazott Puigdemont, hangsúlyozva, hogy azonnal vissza fognak térni Katalóniába, amint "világos biztosítékokat" kapnak a spanyol hatóságoktól a "tisztességes eljárásra" és az "igazságos bánásmódra".

A spanyol sajtó úgy tudja, hogy a tanácsosok közül ketten már visszaindultak Spanyolországba Belgiumból.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×