Nehéz lesz a kormányalakítás és az ellenzék sem egységes Csehországban

Infostart
2017. október 25. 10:42
Nem lesz egyszerű megalakítani a kormánykoalíciót Csehországban, mert az ANO elnöke, Andrej Babis ellen eljárás folyik uniós támogatásokkal való visszaélés gyanúja miatt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Garai Nikolett, a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa.

Csehországban a jobbközép ANO nyerte meg a hétvégi képviselőházi választást. A mozgalom 78 mandátumot szerzett a 200 tagú parlamenti alsóházban. A második helyen a jobboldali Polgári Demokratikus Párt végzett 25 mandátummal, míg a harmadik 22 mandátummal a Cseh Kalózpárt lett. A választás legnagyobb vesztesei az eddig kormányzó szociáldemokraták - mondta a szakértő a műsorban.

„Az eddigi nagyobbik kormánypárt, a szociáldemokraták, akiket a közvélemény-kutatók a második helyre tettek, csak 7,2 százalékot értek el, azaz 15 mandátumot tudtak csak megszerezni. Ez a pártnak

nagy visszaesés, arcon csapás.”

Garai Nikolett szerint a szociáldemokratáknak az sem segített, hogy az ANO vezetője, Andrej Babis az ő kormánykoalíciójuk pénzügyminisztere volt, amikor az Európai Unió eljárást indított ellene csalás gyanúja miatt. A választókat ez nem zavarta, a lehetséges kormánykoalíció potenciális pártjait azonban igen - tette hozzá Garai Nikolett.

„Nagy kérdés, hogyan sikerül kormánykoalíciót alakítania, a parlamentbe került pártok hajlandóak lesznek-e egyáltalán az ANO-val koalícióra lépni. Vannak, akik azt mondják, azzal a feltétellel igen, hogy Andrej Babis nem jelölteti magát. Az elkövetkező egy hónapban nagyon sok tárgyalás követi egymást, az ANO-n belül is arról fognak beszélni, mit lehet tenni.

Egyelőre minden párt elhatárolódott.”

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint az ANO a Polgári Demokratikus Párttal köt kormánykoalíciót, és hét ellenzéki párt lesz a képviselőházban, amelyek azonban számos kérdésben egymással sem értenek egyet, egységes ellenzékre tehát nem érdemes számítani Csehországban sem - mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa.

Babis médiamogul is

Andrej Babis egy szlovák származású üzletember, aki a hírek szerint nem beszél tökéletesen csehül és mezőgazdasági vállalkozóként lett Csehország második leggazdagabb embere - mondta a szakértő.

„Ő egy médiamogul is;

sok médium az ő tulajdonában van.”

Babis azzal kampányolt, hogy felszámolja a korrupciót. A sors iróniája, hogy éppen csalás gyanúja miatt indult ellene egy európai uniós eljárás - fogalmazott Garai Nikolett.

„A Gólyafal nevű szabadidőközpont uniós támogatása kapcsán indult az eljárás. Bár nagy botrány volt, úgy tűnik, az embereknek most ez nem számított.”

A kormánykoalíció létrehozását viszont megnehezíti ezt a botrány, illetve az is, hogy Babis állítólag ügynök volt 1989 előtt - véli a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa.

„A kettő együtt erősítette meg a személye ellen szóló hangokat. Az ANO populista felhanggal megfűszerezett, de tág profilú párt. Ez nem annyira kizáró ok a többi párt számára; egyikük mondta azt, hogy semmiképpen nem működne együtt, a legtöbb pártelnököt Babis személye zavarja.

Nem akarnak olyan miniszterelnököt, aki ellen eljárás folyik.”

A legutolsó hírek szerint egyébként Milos Zeman cseh államfő jövő héten kedden, október 31-én kormányalakítási megbízatást ad Andrej Babisnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Garai Nikolett Andrej Babisról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Garai Nikolett a cseh koalícióról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást