Meglepő, de nálunk is ez az egyik legveszélyesebb betegség

Infostart
2017. október 14. 09:10
Kétszer több ember veszti életét Európában trombózisban, mint mell és prosztatarákban és közlekedési balesetben együttvéve. Pénteken volt a Trombózis Világnapja a betegség tüneteiről, a genetikai hajlamról és a kezelésről Pfliegler György, a Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság vezetőségének tagja beszélt az InfoRádiónak.

A vénás tromboembólia a szív- és élrendszeri betegségek egyik nagyon súlyos válfaja, mely kiemelt halálozási tényező az Európai Unióban – hangsúlyozta az orvos. A felmérések szerint nagyobb médiafelületet kapó betegségeknél – például az AIDS-nél és a ráknál –, de az autóbaleseteknél is több halálos áldozatot követel.

Az utóbbi években jelentősen javultak a megelőzés esélyei,

melyhez a molekulatömegű heparinok alkalmazása, valamint az új típusú, szájon át bevehető alvadásgátlók elterjedése is hozzájárult.

A trombózisok száma azonban nem csökken,

száma azonban nem csökken, ami részben a demográfiai sajátosságoknak köszönhető: mivel ez betegség leginkább az idősekre jellemző, így az elöregedő társadalom, és a – többek között az egészségügy fejlődésének köszönhetően is – megnövekedett várható élettartam miatt magas a megbetegedések száma.

A szakértő arra is figyelmeztet, hogy nem kizárólag a szépkorúak vannak veszélyben, ugyanis vannak olyan

veleszületett, trombózisra hajlamosító tényezők,

melyek fiatal korban is vezethetnek tüdőembóliához vagy trombózishoz.

A vénás tromboembólia klasszikus tünete a fájó, megdagadó, bevörösödő láb, míg a tüdőembóliára mellkasi fájdalom, nehéz légzés és véres köpet észlelésekor lehet gyanakodni. De van, amikor ennél alattomosabban, kevésbé észrevehető módon alakul ki a betegség.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pfliegler György a trombózisról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást