Nagy Sándor Gyula: belebuknak a kormányok a katalán válságba

Infostart
2017. október 11. 11:00
A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint a katalán válság a spanyol és a katalán kormány bukásával érhet véget, mivel a függetlenség kikiáltásának felfüggesztése egyik fél számára sem megoldás.

A katalán parlament és az elnök kicsit megijedt attól, ami a múlt héten történt - fogalmazott Nagy Sándor Gyula az InfoRádió reggeli műsorában.

„A legnagyobb probléma Katalóniában, hogy

a spanyol kormány olyan csökönyös,

hogy nagyjából hat éve nem hajlandó még csak szóba sem állni a katalán kormánnyal arról, hogy esetleg megkérdezzék az emberek véleményét egy kötött formájú, rendes, legális népszavazáson, ahogy ezt tették a skótok. Az is igaz, hogy

a katalánok pedig túlfeszítették a húrt az utóbbi másfél hétben.”

Amióta Spanyolországban demokrácia van, a konzervatív párt mindig a spanyol egységet képviselte – mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója.

„Ha nem is Franco örökségét viszi tovább csöndben, de a spanyolországi nacionalizmus bennük él tovább. Mariano Rajoy nem teheti meg, hogy a katalán kormány ultimátuma után leül tárgyalni.

Erőből fog politizálni. A kérdés az, hogy mekkora erőből.”

Nagy Sándor Gyula kiemelte, létezik kompromisszumos megoldás, de mindkét oldalról az akarat hiányzik hozzá. A katalán elnök a saját bázisát idegeníti el a kis visszatáncolással, ami azonban nem elég ahhoz, hogy a spanyol kormány szóba álljon vele.

„A függetlenség bejelentésével minden spanyol ellenzéki pártot is elidegenített magától. A válság hónapokig is eltarthat.

Addig, amíg mindkét kormány meg nem bukik.

Szerintem ez lesz a végkifejlet.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy Sándor Gyula: belebuknak a kormányok a katalán válságba
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást