Nobel-békedíj: ez üzenet az atomhatalmaknak

Infostart
2017. október 6. 19:38
Az atomfegyverek betiltásáért küzdő nemzetközi civil szervezet, az ICAN kapja idén a Nobel-békedíjat. Az elismerést nem Svédországban, hanem a szokásoknak megfelelően Oslóban jelentette be a norvég Nobel-bizottság.

Péntek délelőtt a norvég Nobel-bizottság elnöke jelentette be, hogy 2017-ben ki kapja a Nobel-békedíjat. Az ICAN egy, az atomfegyverek betiltásáért küzdő nemzetközi civil kezdeményezés.

Berit Reiss-Andersen szerint a genfi székhelyű civilszervezet ráirányította a figyelmet arra, milyen katasztrofális következményekkel járhat atomfegyver bevetése a Földön. Hozzátette: kiemelkedő erőfeszítéseket tett az atomfegyverek globális és teljes betiltásáról szóló nemzetközi szerződés megkötéséért. A bizottság elnöke külön kiemelte az észak-koreai helyzetet.

Az ICAN kitörő örömmel fogadta az elismerést. "Képzelheti, hogy repesünk a boldogságtól. Ez remek hír" - mondta a Reuters hírügynökségnek Daniela Varano, aki szerint a díj

az atomfegyverek betiltásáért küzdők sokéves munkájának elismerése, különös tekintettel a Japánt ért atomtámadások túlélőire, a hibakusákra.

Beatrice Fihn, a szervezet igazgatója elmondta: pár perccel a bejelentés előtt felhívták, de a hivatalos bejelentésig azt hitte, csak tréfa, hogy ők kapják a Nobel-békedíjat, amit óriási megtiszteltetésnek nevezett. Mint fogalmazott:

ez üzenet az atomhatalmaknak,

az ICAN pedig az elismerést arra fogja használni, hogy minél több országot rávegyen, hogy csatlakozzanak az atomfegyvertilalmi egyezményhez.

A Nobel-békedíj az egyetlen, amelyet nem a díjak svéd alapítója, Alfred Nobel hazájában, hanem Norvégiában, Oslóban ítélnek oda és adnak át.

A Nobel-békedíjjal járó érem különbözik a többitől: előlapján más szögből látható a díjalapító portréja, hátlapján három egymást ölelő férfialak áll a latinul "A békéért és népek testvériségéért" felirat alatt, az érme oldalába vésik bele az évet és a díjazott nevét.

A díjjal járó pénz összege kilencmillió svéd korona, a kézzel írott, norvég nyelvű diplomán a "svéd" díjaktól eltérően nem szerepel az indoklás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Beatrice Fihn: ez üzenet az atomhatalmaknak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást