Kisebbfajta káosszal kezdődik a katalán népszavazás

InfoRádió / MTI
2017. október 1. 08:39
Bárki, aki szerepel a választójogi névjegyzékben, bármelyik nyitva lévő szavazóhelyiségben voksolhat az önrendelkezési népszavazáson - jelentette be a katalán kormányszóvivő vasárnapi sajtótájékoztatóján Barcelonában. Az emberek sok helyen már órák óta sorban álltak a szavazóhelyiségek nyitása előtt.

Jordi Turull elmondta: nem minden kijelölt szavazóhelyiség tudott kinyitni ezen a napon, viszont a katalán kormány biztosítani kívánja mindenki számára, hogy szavazhasson.

Erőszakot is alkalmaztak a rohamrendőrök

Rohamrendőrök zárták el a bejáratot több szavazóhelyiségnél Katalóniában vasárnap reggel, és próbálják eltávolítani az ott összegyűlt tömeget, hogy megakadályozzák az alkotmánybíróság által felfüggesztett voksolást.

A katalán szavazás lebonyolító kialakítottak egy olyan elektronikus rendszert, amelyben a működő szavazókörökben ellenőrizni lehet, hogy a szavazó szerepel-e a választójogi névjegyzékben - tette hozzá Jordi Turull. A bejelentés előzménye, hogy a spanyol kormány szombaton kiiktatta a szavazás számítógépes rendszerének szoftverét.

A politikus szerint a népszavazást nem tudják elképzeléseik szerint megrendezni, de igyekeznek megoldásokat találni az akadályokra. "Referendum B" - így nevezte a szóvivő a népszavazást.

Az otthon nyomtatott szavazólap is elfogadott

Mint mondta, mivel a spanyol hatóságok elkobozták a borítékokat, nem tudták kellő számban pótolni őket, ezért ebben az esetben elfogadják a boríték nélkül a szavazóurnába dobott, félbe hajtott szavazólapokat is.

"Mindent megtettek, hogy ledöntsék az online rendszert. Lefoglaltak 1,5 millió borítékot, és 9 millió szavazólapot, de még így sem tudják megakadályozni, hogy ez megvalósuljon" - hangsúlyozta Raül Romevera, a katalán kormány külügyi tanácsosa a sajtótájékoztatón.

A politikusok - akik tájékoztatójukat katalánul, spanyolul és angolul tartották - elmondták: érvényesnek tekintik továbbá azokat a szavazólapokat is, amelyeket a választók a hivatalos formátum szerint maguk nyomtattak ki és otthonról hoztak.

Szavazók és rendőrök

Már órákkal a népszavazás 9.00 órai kedzete előtt sorakozni kezdtek a szavazni akarók vasárnap hajnalban a szavazóhelyiségnek kijelölt épületeknél Katalóniában.

"Korán keltem, mert a hazámnak szüksége van rám" - hangoztatta a Reuters brit hírügynökségnek Eulalia Espinal I Tarro helyi nyugdíjas, aki mintegy századmagával kezdett sorba állni vasárnap hajnalban az egyik iskola előtt.

Ezzel párhuzamosan a spanyol rendőrség is nagy erőkkel vonult Katalóniába; még napkelte előtt mintegy 100 rendőrfurgon indult el Barcelona kikötőjéből.

Alkotmányellenes

A spanyol kormány alkotmánybírósághoz fordult a Katalóniában kiírt függetlenségi népszavazás miatt, a taláros testület pedig - akárcsak a korábbi hasonló kezdeményezésnél - alkotmányellenesnek nyilvánította a referendumot, és felfüggesztette a népszavazást. Spanyolország egysége az ország alkotmánya értelmében megbonthatatlan.

A spanyol kormányzat minden eszközzel fellépett, hogy megakadályozza a törvénytelen referendum megrendezését. Katalán vezetőket vettek őrizetbe, házkutatásokat tartottak, elfoglalták a helyi kormányzat kommunikációs és informatikai központját, felszámolták a szavazatszámláló és -egyesítő rendszert.

Nem ismernék el az EU-ban sem

Katalónia Spanyolország egyik legfejlettebb térsége, a katalán gazdaság mérete meghaladja Portugáliáét. Felmérések szerint a 7,5 millió lakosú autonóm tartományban élők többsége nem akar független Katalóniában élni; csak 40 százalék támogatja az elszakadást, de a többség támogatja, hogy népszavazást tartsanak a kérdésről.

Korábban a katalán vezetők arról beszéltek, hogy ha a többség az elszakadásra szavaz, akkor 48 órán belül kikiáltják Katalónia függetlenségét, de mostanra elismerték, hogy Madridnak valószínűleg sikerül ellehetetlenítenie a referendumot, melynek eredménye így aligha lehet irányadó.

Nem valószínű egyébként az sem, hogy Katalónia függetlenségét akárcsak egyetlen uniós tagállam is elismerné, annak ellenére, hogy a katalán vezetés abban bízik, hogy a terület függetlenként is az Európai Unió tagja lehet.