Ismét civilek haltak meg Szíriában

Infostart
2017. szeptember 30. 09:44
Legkevesebb 28 civil vesztette életét péntek éjszaka és szombat hajnalban a szíriai Idlíb tartományban légicsapásokban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civilszervezet.

A csapások célpontja egy Ármanáz nevű település volt, Idlíb városától mintegy 20 kilométerre északnyugatra. Az OSDH azt nem tudta megmondani, hogy a támadásokat a szíriai vagy az orosz légierő gépei hajtották végre. Rámi Abdel-Rahmán, az OSDH igazgatójának elmondása szerint két légicsapás érte Ármanázt; a második hullám már akkor történt, amikor az első után a mentőegységek a helyszínen voltak; négy gyerek is van a halottak között.

Idlíb tartománynak ez a része elvileg az egyike annak a négy úgynevezett feszültségcsökkentési övezetnek, amelyeket májusban a Kazahsztánban folyó tárgyalásokon jelöltek ki orosz-iráni-török közvetítéssel, de ennek egyelőre nem sikerült hatékonyan érvényt szerezni. Recep Tayyip Erdogan török elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő a héten abban állapodott meg, hogy fokozzák a török-orosz együttműködést, hogy Idlíbben elhallgathassanak a fegyverek.

Idlíb jelentős részét a korábban an-Nuszra Frontként az al-Kaidával szövetséges, de később magát Sabhat Fatah as-Sámra átnevező terrorszervezet ellenőrzi.