eur:
393.74
usd:
364.9
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kína nagy bejelentést tett

Kína bezárja a területén működő észak-koreai vállalatokat és vegyesvállatokat a Phenjant sújtó legutóbbi ENSZ-szankciók meghozatalától számítva 120 napon belül - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium.

A közlemény szerint a külföldön működő, kínai és észak-koreai magán- vagy jogi személyek által közösen alapított vegyesvállatokat is felszámolják.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szeptember 12-én egyhangúlag hozott határozatban szigorította meg a Phenjan elleni szankciókat, miután Észak-Korea végrehajtotta hatodik, minden korábbinál nagyobb kísérleti atomrobbantását.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×