eur:
393.81
usd:
365.07
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Drámai számok az egyik legégetőbb problémánkról

Drámai számok az egyik legégetőbb problémánkról

Több mint tíz év óta először emelkedett az éhezők száma a világban, a teljes népesség 11 százaléka éhezett tavaly - derült ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) Rómában pénteken közölt jelentéséből.

Az olasz fővárosban székelő FAO minden évben összesíti az élelmezésbiztonság és táplálkozás globális helyzetét.

A legutóbbi, 2016-ra vonatkozó adatok szerint a világban 815 millió ember éhezik.

Ez 38 millióval több az egy évvel korábbinál.

Az éhezők száma több mint tíz éven át csökkenést mutatott, tavaly azonban ismét emelkedett: a szervezet szerint az éhezés terjedéséhez a pusztító konfliktusok, valamint

a klímaváltozás vagy más miatti "élelmiszersokk", vagyis táplálékhiány vezetett.

Éhezést okozott az El Nino csendes-óceáni éghajlati jelenség éppúgy, mint a dél-amerikai országokat sújtó gazdasági válság.

A jelentés kiemeli, hogy 155 millió ötévesnél kisebb gyermek alulfejlett, ami azt jelenti, hogy testsúlya alatta marad a korosztályának megfelelő szintnek. Ötvenkétmillió gyermek krónikus legyengülésben szenved, vagyis súlya nem felel meg testmagasságának. Ezzel egy időben 41 millió gyerek túlsúlyos.

José Graziano da Silva, a FAO főigazgatója a jelentés bemutatóján hangsúlyozta, hogy az utóbbi tíz évben "drasztikusan" emelkedett a konfliktusok száma, és

ezek békés megoldása a múlthoz képest még "összetettebb és nehezebb" feladattá vált.

Hozzátette: a világ lakosságának egy része minden nap éhesen tér nyugovóra. A FAO vezetője úgy látja, 2030-ra azonban fel tudják számolni az éhezést. Ezt segíti az ezzel foglalkozó nemzetközi szervezetek - a FAO, a Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (IFAD), az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP), az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja (Unicef), valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - egyre szorosabb együttműködése.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×