Sokkot kapott a terroristákat lelövő rendőrnő és egy település lakói is

InfoRádió / MTI
2017. augusztus 20. 18:53
Súlyos emocionális sokkot szenvedett az a katalán rendőrnő, aki lelőtte a cambrilsi terrotámadás négy elkövetőjét - adta hírül vasárnap az El Mundo spanyol napilap. Elképedtek Ripoll lakói - köztük éltek a terroristák.

A cambrilsi hősnek elnevezett rendőrtiszt korábban a spanyol idegenlégió tagja volt. Most az ilyen érzelmi traumák kezelésére szakosodott rendőrségi pszichológusoktól kap segítséget. A rendőrnő megölt négy férfit az öt elkövető közül, akik fegyverekkel és késekkel felfegyverkezve akartak támadást elkövetni a Barcelonától 170 kilométerre délre fekvő tengerparti városban néhány órával a barcelonai terrorcselekmény után, amelyben 13 ember vesztette életét és több mint 120 megsebesült.

A katalán rendőrség tisztje azután cselekedett, hogy Cambrilsban a terroristák áthajtottak egy rendőrségi ellenőrző ponton és megpróbáltak áthajtani egy másodikon is, miközben minden útjukba kerülő embert megpróbáltak elütni, majd amikor gépkocsijuk balesetet szenvedett, halálra késeltek egy nőt.

A helyzet súlyosságát felismerve a rendőrnő, akit "fegyverhasználatban rendkívüli képességekkel és gyors döntéshozó képességgel" jellemeztek, lelőtt négy terroristát, így megakadályozta, hogy azok újabb halálos áldozatokat szedjenek.

Az El Mundo riportja szerint a rendőrnő maga jelentkezett további szolgálatra azt követően, hogy a rendőrség elrendelte a biztonsági intézkedések fokozását a barcelonai merénylet után.

A hatóságok mindent megtesznek azért, hogy ne hozzák nyilvánosságra a kilétét, mivel ezt létfontosságúnak tartják családja védelmének érdekében, tartva a dzsihadista csoportok megtorlásától.

Köztük éltek a merénylők

A spanyol-francia határ mentén fekvő Ripoll lakói sokkot kaptak, amikor megtudták, hogy a közöttük éltek azok a terroristák, akik csütörtökön és pénteken megöltek 14 embert és több mint százat megsebesítettek borzasztó terrorcselekményekben Katalónia térségében.

A 12 fős terrorsejt legalább hét tagja Ripollban élt, a Barcelonától mintegy 100 kilométerre északra fekvő, 11 ezer lakosú kisvárosban.

Szombat este a városka főterén kisebb összejövetelt tartottak a barcelonai és cambrilsi terrortámadások áldozatainak emlékére. "Nem az én nevemben" - hirdették a gyűlés résztvevői által magasba emelt táblák. Egyperces néma csönd után az emberek "Nem a terrorizmusra!" kiáltásban törtek ki, miközben a nők többsége sírva fakadva kapaszkodott egymásba.

A gyászolók között ott voltak a feltételezett elkövetők családtagjai, barátai, köztük a két fő gyanúsított édesanyja.

"Kérem, tudassák vele, hogy inkább látnám őt börtönben, mint holtan" - mondta az újságíróknak a 23 éves Junesz Abujakub anyja könnyek között. Valakik "őrültté" változtatták a fiát, hogy ilyen borzalmakat kövessen el" - vélekedett, hozzátéve, hogy fia azt mondta neki, Németországba megy szabadságra. Hangsúlyozta, hogy

az elmúlt hónapokban gyermeke egyáltalán nem viselkedett másként.

A cambrilsi terrorcselekmények egyik lelőtt elkövetőjének édesanyja elmondta, hogy fia ugyanezt a történetet adta elő neki. "Az utolsó üzenete az volt, hogy a tengerparton hever a strandon barátaival" - hangoztatta.

Abujakub unokatestvére a spanyol médiának elmondta, hogy rokona valószínűleg a szélsőséges iszlám hitszónok, Abdelbaki Esz-Szatty hatása alá kerülhetett, akit a katalán rendőrség keres.

"Rendes, békés emberek vagyunk. Nem tudunk semmit a radikalizmusról, terrorizmusról. Moussa Oukabir a kortársaihoz hasonló életét élt" - magyarázkodott a Cambrilsban lelőtt 17 éves fiú apja.

Jordi Munell ripolli polgármester értetlenségének adott hangot. "Itt mindenki mindenkit ismer. Az embereket lesújtották a történtek" - mondta és hozzátette, hogy

Moussa részt vett egy helyi programban, amely a gyermekek társadalmi kirekesztettségének megelőzését szolgálta.

Mind a hét ripolli gyanúsított marokkói származású, ám valamennyiüket úgy jellemezték a családtagok, barátok, hogy teljesen integrálódtak a társadalomba, folyékonyan beszéltek spanyolul és katalánul, soha nem adtak hangot szélsőséges gondolatoknak.

A kérdésre, hogy a merényletek megváltoztatták-e a helyiek és a bevándorlók viszonyát, a ripolli emberek más-más választ adtak.

"Nem mindenki egyforma. Évek óta itt élnek, semmilyen problémánk nem volt velünk" - mondta egy nő, aki cáfolta, hogy másként fog tekinteni a jövőben bevándorló szomszédjaira.

"Én határozottan egy kicsit aggódom amiatt, ami történt" - mondta egy gimnazista.

Előzmények

Csütörtök délután Barcelona központjában egy feltételezett dzsihadista kisteherautójával gyalogosok közé hajtott, és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket.

A merényletben 13-an haltak meg, és több mint 120-an megsebesültek.

Nyolc órával a barcelonai merénylet után, péntekre virradóra Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen is gázolásos merényletet követtek el, a hat civilt és egy rendőrt megsebesítettek, később egyikük meghalt.

A merényletek után a rendőrség Cambrils városában lelőtt négy terroristát, az ötödik elmenekült.