eur:
393.5
usd:
364.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Büntetnek a védőoltás elmulasztásáért Szerbiában

Komoly pénzbüntetésre számíthatnak azok a szerbiai szülők, akik nem engedélyezik, hogy gyermekeik oltást kapjanak, a tavaly életbe lépett törvény értelmében eddig több mint kétszáz eljárást indítottak, és már kiszabták az első büntetéseket is - számolt be róla a szerb sajtó.

A szülők 30 ezer dinártól (76,5 ezer forint) 150 ezer dinárig (382,5 ezer forint) terjedő pénzbírsággal számolhatnak. A 241 elindított eljárásból eddig körülbelül 40 zárult le, négy szülőnek pénzbüntetést kellett fizetnie, a többiek csak figyelmeztetést kaptak.

A törvény a tuberkulózis, a torokgyík, a merevgörcs, a szamárköhögés, a gyermekbénulás, a kanyaró, a rózsahimlő, a mumpsz, a hepatitis B vírus, a pneuomococcus által okozott betegségek, valamint a B típusú Haemiphilus influenzae baktériumok által okozott betegségek elleni védőoltásokra vonatkozik. Az első büntetéseket azokra a szülőkre rótták ki, akik visszautasították a háromkomponenses MMR-oltást, azaz a kanyaró, a mumpsz és a rózsahimlő elleni közös vakcinát.

A B92 belgrádi hírtelevíziónak Borka Stojkovic egészségügyi ellenőr kijelentette: a pénzbüntetés vagy a figyelmeztetés sem menti fel a szülőket az oltási kötelezettség alól, azaz be kell pótolni az elmulasztott védőoltásokat.

Zoran Radenovic járványtani szakértő aggodalmának adott hangot, amiért egyre inkább csökken a beoltott gyerekek száma, az utóbbi fél évben a szerb fővárosban például csak minden negyedik gyerek kapott védőoltást. Aláhúzta: minél kevesebb gyermeket oltanak be, annál inkább nő a fertőzés veszélye. Kiemelte, hogy az általános védettséghez a gyerekek 95 százalékának kellene oltást kapnia. Ezzel szemben az országos közegészségügyi intézet adatai szerint a tavalyi esztendőben a gyerekek mindössze 81 százaléka kapta meg a szükséges MMR-vakcinát.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×