A többedik incidens után nukleáris katasztrófától tartanak

InfoRádió
2017. augusztus 13. 16:30
A befejező szakaszához közeledik Fehéroroszország első atomerőművének építkezése, a projekt biztonságával kapcsolatban azonban egyre több aggály merül fel.

Az építkezés 2013-as megkezdése óta már tíz kisebb-nagyobb technikai hiba és baleset történt, amelyek már három halálesetet is okoztak. Litvánia már megnyomta a vészjelzőt, mivel egy újabb nukleáris katasztrófától tart, nem is olyan messze az 1986-os csernobili katasztrófa helyszínétől - írta a Portfolio.hu.

Az egyik fő aggályt Litvánia számára az erőmű közelsége jelenti, mivel azt a Vilniustól kevesebb mint 50 kilométerre található Osztrovec határában építik, ami nem mellesleg földrengés sújtotta zónába esik. A litván hatóságok szerint Fehéroroszország elmulasztotta a kötelező, határon átnyúló környezetvédlmi hatásvizsgálatot is, miközben a litvánok szerint egy súlyos baleset Vilnius mellett az ország népességének harmadára nézve katasztrofális következményekkel járna.

Az építkezés 2013-as megkezdése óta tíz kisebb-nagyobb technikai hiba és baleset történt, amelyek már három halálesetet is okoztak.

Mikhail Mikhadyuk, Fehéroroszország energiaügyi miniszter-helyettese szerint ugyanakkor ez elfogadható szám, tekintetetl a projekt méretére.

Megbízhatósági kérdés

Az erőműbe egyébként a hírek szerint a Roszatom VVER-1200 típusú reaktorát építik be. A reaktort a társaság zászlóshajó termékének tekinti, amely a fukusimai baleset utáni szigorú biztonsági előírásoknak is megfelelő aktív és passzív biztonsági rendszereket tartalmaz.

Ozharovsky mindazonáltal nincs meggyőződve az orosz technológia tökéletes megbízhatóságáról, utalva a Novovoronyezsi Atomerőműben sajtóbeszámolók szerint történt technikai hibára. A hírek szerint idén év elején az erőmű beindítása után csupán két héttel váratlanul leállt az egyik reaktorblokk, amit azt követően hetekig nem is indítottak újra. A Roszatom tagadta a műszaki hiba tényét.

Andrey Ozharovsky orosz nukleáris mérnök nem bízik e technológia biztonságában, és szavai szerint Kína és India elutasította a VVER1200 megvásárlását, ami helyett régebbi, már kipróbált reaktormodellt választottak.