Dúl a retorikai háború - Peking is beszállt

InfoRádió
2017. augusztus 12. 10:40
Kína finoman nyugalomra intette az egyre harciasabb kijelentéseket tevő phenjani vezetést – legalábbis ez olvasható ki egy most megjelent újságcikkből.

Peking is beszállt a retorikai háborúba, nem is akárhogy. A Kínai Kommunista Párt angol nyelvű hivatalos lapja, a Global Times azt írta, az ország vezetésének egyértelművé kell tennie: ha az Egyesült Államok és Dél-Korea megtámadná Észak-Koreát, azért, hogy megdöntse a rezsimet, megváltoztassa az ország politikai rendszerét, Kína megakadályozná őket ebben.

A cikk azonban arról is ír, ha Észak-Korea indítanak először támadást Amerika ellen, Peking semleges maradna. Vagyis Phenjan tulajdonképen magára maradna, Amerikával, és szövetségeseivel többek között Dél-Koreával, Japánnal és Ausztráliával szemben.

Legutóbb Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök jelezte, Egyesült Államok segítségére sietne, ha Phenjan megtámadná. Az amerikai kormányzat részéről legutóbb éppen a védelmi miniszter beszélt a kiéleződött konfliktusról.

James Mattis azt mondta, az Egyesült Államok továbbra is abban bízik, hogy diplomáciai úton sikerül rendezni a krízist.

„Mindannyian tudjuk, hogy a háború milyen következményekkel jár... ...katasztrófa lenne” - mondta az amerikai védelmi miniszter, aki jelezte, az ő feladata a katonai megoldások kidolgozása, de Washington a diplomáciai megoldásra koncentrál.

Korábban Donald Trump amerikai elnök újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, sem ő, sem pedig az adminisztráció más tagja „nem beszélt" megelőző csapásmérésről Észak-Koreára. Hozzátette, talán korábban nem fogalmazott elég keményen.

„Amennyiben Észak-Koreai bármilyen támadást fontolgatna ellenünk, vagy a szövetségeseink ellen, kezdhetnek nagyon aggódni, és okuk is van az idegességre. Mert ami velük történne ezek után, olyan bajba kerülhetnek, mint korábban kevés más nemzet" – mondta az Egyesült Államok elnöke.