eur:
393.82
usd:
365.52
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Vádalkut kötött az korrupcióval gyanúsított RMDSZ-es

Vádalkut kötött a korrupcióellenes romániai ügyészséggel (DNA) Para Lóránt, a román Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium korábbi főtitkárhelyettese, akit vesztegetés elfogadásával vádolt meg májusban az ügyészség - közölte internetes oldalán a Krónika című erdélyi magyar napilap.

A megállapodás értelmében Para elismeri a DNA által megfogalmazott, vesztegetés elfogadására vonatkozó vádakat, cserébe pedig a vádhatóság csupán három év felfüggesztett szabadságvesztést javasol számára. A még június végén született megállapodásról szóló közlemény értelmében a dossziét elküldték az ügyben illetékes bukaresti törvényszéknek. A DNA közleménye szerint a kiválasztott védő jelenlétében Para nyíltan beismerte bűnösségét, és egyetért azzal, hogy három év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtsák miatta. Emellett 60 napi közhasznú munkát is kell végeznie.

A nyomozó hatóság szerint Para Lóránt 2010-ben 250 ezer lej (17,5 millió forint) csúszópénzt kapott egy cégtől, amelyet a minisztérium ötmillió lej (350 millió forint) értékű gátépítési munkálattal bízott meg. A gyanúsított ugyanebben az évben a DNA szerint egy alárendeltjétől tengerparti és ausztriai üdüléseket fogadott el, cserében az illető megtarthatta vezetői posztját a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium alárendeltségébe tartozó intézmény élén.

Az ügyészség számítása szerint Para 18 376 lej (1,3 millió forint) értékben vakációzott a román tengerparton, 4485 lej (314 ezer forint) értékben pedig Ausztriában, és üdüléseit a beosztottja fizette.

Para Lóránt az RMDSZ háromszéki szakpolitikusaként töltött be különböző tisztségeket bukaresti tárcáknál - többnyire Borbély László miniszteri mandátumai idején -, korábban például a fejlesztési és lakásügyi minisztérium igazgatója is volt. Tagja volt ugyanakkor a politikusok és köztisztviselők összeférhetetlenségét vizsgáló Feddhetetlenségi Ügynökség vezetőségének, valamint a többségében állami tőkével működő Eximbank igazgatótanácsának is.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×