eur:
393.88
usd:
365.12
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Bejelentette a kormányerők győzelmét Moszulban az iraki miniszterelnök

Bejelentette a kormányerők győzelmét Moszulban az iraki miniszterelnök

A város ostroma alatt több ezer civil vesztette életét, és csaknem egymillióan kényszerültek otthonaik elhagyására.

Haider al-Abádi iraki miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy a kormányerők győzelmet arattak az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet fölött Moszulban.

"Az iraki hadsereg főparancsnoka, Haider al-Abádi megérkezett a felszabadított Moszulba és gratulált a hősies harcosoknak, illetve az iraki népnek a nagy győzelemhez" - írta közleményében a kormányfő hivatala.

Bejelentette a kormányerők győzelmét Moszulban az iraki miniszterelnök

A város ostroma alatt több ezer civil vesztette életét, és csaknem egymillióan kényszerültek otthonaik elhagyására. Az iraki erők januárban szerezték vissza a Tigris folyó által kettészelt város keleti felét. A Nyugat-Moszul visszaszerzéséért folyó ostrom végső szakaszában Moszul sűrűn lakott óvárosáért zajlott a küzdelem, amelynek szűk sikátorai komoly kihívást jelentettek a hadsereg számára.

A harcokban a biztonsági erők jelentős veszteségeket szenvedtek. Bár a hivatalos adatok hiányoznak, az amerikai védelmi minisztérium úgy tudja, hogy a terrorelhárítás, amelynek oroszlánrésze volt Moszul visszafoglalásában, emberei 40 százalékát elvesztette.

Bejelentette a kormányerők győzelmét Moszulban az iraki miniszterelnök

Bejelentette a kormányerők győzelmét Moszulban az iraki miniszterelnök

A Washington vezette nemzetközi koalíció támogatását élvező iraki erők tavaly október 17-én indították meg offenzívájukat az ország második legnagyobb városának visszavételéért, amely 2014-ben került az Iszlám Állam kezére. Ez volt a dzsihadisták utolsó fellegvára Irakban, amely egyben szimbolikus jelentőséggel is bírt számukra, miután vezetőjük, Abu Bakr al-Bagdadi innen kiáltotta ki kalifátusát az Iszlám Állam által elfoglalt iraki és szíriai területeken. A szélsőségesek az elmúlt időszakban jelentősen veszítettek befolyásukból. "Fővárosukban", a szíriai Rakkában jelenleg is ostrom alatt állnak.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×