Lesz-e újabb káosz? Életbe lép Trump vitatott rendelete

Infostart
2017. június 29. 18:38
Csütörtökön életbe lép Donald Trump beutazási rendelete, amely hat, többségében muszlim lakosú ország állampolgárainak beutazását korlátozza az Egyesült Államokba.

Január végén Donald Trump első elnöki rendeletében az érvényes vízummal rendelkező, Szíriából, Szudánból, Szomáliából, Líbiából, Iránból, Jemenből és Irakból érkező állampolgárok beutazását tiltotta meg az Egyesült Államokba. Többek, akik még a rendelet kihirdetése előtt indultak útnak, a reptereken rekedtek.

A rendeletet azóta többször is felfüggesztették szövetségi bírók, és az országszerte, de európai nagyvárosokban is kibontakozó tüntetéshullám után az elnök visszavonta azt, majd március 6-án ismét közzé tette, ezúttal azonban már módosított formában.

A módosított rendeletnek március 16-án kellett volna hatályba lépnie, de egy nappal a hatályosság előtt Hawaii és Maryland szövetségi államok bíróságai az egész országra kiterjedő hatállyal felfüggesztették, s a felfüggesztést két fellebbviteli bíróság jóvá is hagyta.

E hét hétfőn azonban az Egyesült Államok Szövetségi Legfelsőbb Bírósága elfogadta a módosított rendelet egy részét. Donald Trump közleményben reagált: "A legfelsőbb bíróság egyhangúlag meghozott döntése

egyértelmű győzelem nemzetbiztonságunk számára"

- fogalmazott az elnök.

beutazási rendelet tehát amerikai idő szerint ma este 8 órától életbe lép, így már hat muszlim ország állampolgárait nem engedik repülőre szállni az Egyesült Államok felé és meglévő vízumaikat is visszavonják. A korábbi hét ország helyett ugyanis már csak hatra terjed ki a rendelet, Irak kikerült a hatálya alól.

A CNN információi szerint az iraki miniszterelnök már február elején tárgyalt telefonon az elnökkel, majd nyolc nappal később az alelnökkel személyesen is találkozott Münchenben. Ezután Rex Tillerson külügyminiszter sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Irak fontos szövetségese az Egyesült Államoknak a terroristák elleni harcban. Csakúgy, mint Szaúd-Arábia, amely bár muszlim többségű állam már az első rendeletben sem szerepelt, annak ellenére, hogy ebből az országból érkeztek az ikertornyok elleni támadás elkövetői. Míg a másik, a rendeletben szereplő hat ország állampolgárai ezidáig egyetlen terrorcselekményt sem követettek el az Egyesült Államokban.

A rendelet nem minden szíriai, szudáni, szomáliai, líbiai, iráni és jemeni állampolgárra terjed ki. Azok, akiknek közeli rokonai, vagyis szülei, házastársai, gyermekei, mostohagyermekei vagy testvérei élnek az Egyesült Államokban, jogosultak lehetnek vízumra. Azonban az elfogadott rendelet

a nagyszülőket, nagybácsikat, nagynéniket, unokatestvéreket már nem engedi beutazni.

Akik az előírt formai követelményeknek megfelelően dokumentálni tudják az üzleti vagy szakmai kapcsolataikat, vagy akiket a konzulátusok kérésére mentesítenek az amerikai hatóságok, szintén kaphatnak vízumot. A korlátozások továbbá nem vonatkoznak az újságírókra, diákokra, alkalmazottakra vagy tanárokra, akiknek érvényes meghívásuk vagy munkaszerződésük van az Egyesült Államokban.

Fontos kitétel, hogy a rendelet 120 napra felfüggeszti a menekültek befogadását is, az összes többi intézkedés pedig 90 napig érvényes és októberben újra tárgyalják.