Gyilkos versenyben verte le Amerikát Kína

InfoRádió
2017. június 24. 14:17
Évek óta zajlik a kemény verseny Amerika, Kína, az Európai Unió és Japán között, hogy melyikük építi meg a világ legnagyobb teljesítményű tudományos célú szuperszámítógépét. Az idei rangsorban az USA – 21 év óta először – elveszítette elsőségét, sőt az első háromban sincs benne - írja a Magyar Idők.

Alig több mint két évtizede most történt először, hogy az Egyesült Államok nagy teljesítményű számítási – HPC – rendszerei, a 2017. júniusi rangsorolás szerint, nem kerültek be a világranglista 500 legerősebb szuperkomputerének első három helyezettje közé. Az USA legutóbb 1996-ban maradt le a versenyben három japán szupermasina mögött.

A listát a kínai Sunway TaihuLight vezeti a tudományos számítógépes kutatásokban használt mérési módszer, a lebegőpontos műveletek számának tekintetében.

A komputert a párhuzamos számítástechnikai tervezésre szakosodott kínai nemzeti kutatóközpont (NRCPC) építette, a gép a teljesítményteszteken 93 petaflopos eredményt produkált, azaz másodpercenként 93 ezermilliárd lebegőpontos művelet végzésére volt képes.

A második legerősebb szuperkomputer is kínai, a kínai nemzeti védelemtechnológiai egyetem terméke, a 33,9 petaflopos Tianhe–2, más néven Milky Way–2.

A harmadik helyet a svájci nemzeti szuperszámítási központban működő, nemrég frissített Cray XC50-es rendszer érdemelte ki a maga 19,6 petaflopjával.

A frissítés jóvoltából a negyedik helyre csúszott vissza az 500-as listán az amerikai energiaügyi minisztérium (DOE) Oak Ridge-i laboratóriumában dolgozó Cray XK7 rendszerű Titan, amelynek „mindöszsze” 17,6 petaflop a teljesítménye immár 2012, azaz munkába állása óta.

Ha a számítási teljesítményben nem is, a szuperszámítógépek számában azért még az USA vezet a rohamosan felzárkózó Kína előtt. Az 500-as világrangsor első tíz helyezettje közül öt amerikai, s a teljes listát tekintve az Egyesült Államok 169 szupermasinát tolt be az 500 közé, ami mögött Kína csak kissé marad el a maga 160 gépével.