"Minden idők legnagyobb politikai elszúrása"

Infostart
2017. június 9. 10:03
Három forgatókönyv lehetséges a brit előrehozott választást követően - vélekedett a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója, Ugrósdy Márton. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint bizonytalanságot hozhat az eredmény.

Példátlan bukás

„Valószínűleg ezt a választást minden idők legnagyobb politikai elszúrásai között fogják számon tartani.

22 százalékos előnyről ennyit bukni, az példa nélküli a demokratikus országok történetében. Úgy tűnik, Theresa May számítása nem jött, ha nem sikerül megszereznie a többséget, nagy kérdés, hogyan lehet kormányozni az országot, és mi lesz a Brexit-tárgyalásokkal, hiszen pont az az erős mandátum fog hiányozni, amiért May állítólag kiírta az előrehozott választást.”

Lehetséges forgatókönyvek

Három forgatókönyv lehetséges – vázolta a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója; az egyik az, hogy a konzervatívoknak sikerül egy koalíciós partnert találniuk, amire kicsi az esély. A második lehetőség az, hogy valaki kisebbségi kormányt alakít, tehát nincs többség, de külső támogatással, egyedi alkukkal sikerül biztosítani a kormányképességet. A harmadik pedig az, hogy nem lesz megegyezés és újabb választást tartanak – tette hozzá Ugrósdy Márton.

Lesz, aki leüljön a Brexit-tárgyalásokra

„Amíg nem alakul meg a következő kormány, a jelenlegi ügyvezető kormányként hivatalban marad, tehát lesz, aki leüljön az Európai Bizottság képviselőjével tárgyalni, de az kérdés, milyen mandátummal, felelősséggel és célokkal.”

Ebből a szempontból lett volna nagy tétje a választásnak,

okoz némi nehézséget, hogy az egyik tárgyaló fél nem létezik

– tette hozzá a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.

Annak okát, hogy Theresa May, illetve elődje, David Cameron a Brexit-népszavazás után másodszorra számította el magát, Ugrósdy Márton abban látja, hogy az erős és határozott imidzs, amit Theresa May próbált sugallni, nem jött be.

„Volt olyan kampányígéret, amit a bejelentés után egy nappal vissza is vont – ez a politikában nem éppen a határozottság és a kiszámíthatóság jele. Jeremy Corbyn pedig nagyon ügyes kampányt vezetett, úgy tűnik, sikerült bevonnia a fiatalokat.”

Ugrósdy Márton hozzátette, előzetesen az volt az egyik legnagyobb kérdés, hogy az utóbbi hetekben a Munkáspárt közelébe került, 18-34 éves korosztály elmegy-e szavazni. Úgy tűnik, igen. Ebből a szempontból komoly a Munkáspárt sikere, hiszen jelentősen növelte a bázisát.

„Az exit pollok alapján nem adja ki a matek, hogy a Munkáspárt bármilyen formában koalíciós kormányt alakítson, de még számolják a szavazatokat. Érdekes lenne, hiszen össze kéne állniuk a Skót Nemzeti Párttal és a liberális demokratákkal, akik alapvetően Brexit-ellenesek, így pont a legfontosabb kérdésekben lenne komoly ellentét a koalíciós partnerek között.”

Ez megkérdőjelezné a tárgyalások sikerességét

– hangsúlyozta a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója, a megszülető alkut, a brit parlamentnek is jóvá kell hagynia, sőt akár népszavazást is kell róla tartani.

„Ez torykon (Konzervatív Párt) kívül bármilyen koalíció működését eléggé megnehezítené.”

Kiszorultak a Brexit-ellenes erők

Elképesztő nagyot buktak a Brexit-ellenes pártok; a liberális demokraták nagyon kevés képviselőt küldenek a parlamentbe, a Skót Nemzeti Párt is több mint húsz mandátumot bukott – mondta Ugrósdy Márton.

„A remélt stabilitás helyett a bizonytalanság korszaka jöhet"

Bizonytalanságot hozhat a brit politikában az előrehozott választás eredménye - vélekedett a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Gálik Zoltán hozzátette, még akkor is, ha az előrejelzések szerint a Konzervatív Pártnak sikerülhet megtartania a pozícióját az észak-írországi demokratikus unionistákkal.

„A következő időszakban kezdődő Brexit-tárgyalásokhoz jó lett volna egy biztos parlamenti többség. A következő két évben az Európai Unióval fognak tárgyalni, mellette nagyon sok törvényt kell elfogadni, amihez szintén biztos koalíciós többségre lenne szükség.”

Nem valószínű a nagykoalíció

A Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint nem valószínű a nagykoalíció, és úgy véli, az ellenzék nem tudna létrehozni szivárvány-koalíciót, mert még úgy is kevesebb szavazatuk lenne, mint a szükséges 326.

„A konzervatívok és a demokratikus unionisták azonban létre tudnának hozni egy egészen vékonyka koalíciót.”

Brexit-tárgyalások

Gálik Zoltán szerint a Brexit-tárgyalásokon megmaradhatnak azok az elvek, amelyeket Theresa May képviselt, azaz az Európai Unióból való teljes kilépés, az egységes piacról való távozás, de minden bizonytalanabb lett.

Nem jött be a skót nagy ígéret

Bár a Skót Nemzeti Párt lehet a harmadik legnagyobb párt a parlamentben, az előrejelzések alapján inkább a gyengülésük látszik, hiszen sok képviselőt veszítettek, a korábbi 56 helyett csak 32 jutott a parlamentbe – tette hozzá a Budapesti Corvinus Egyetem docense.

„Azt a következtetést kell a vezetőknek levonni, hogy az a nagy, skót népszavazást beígérő kampányígéret nem jött be,

a választók egyértelműen elutasították.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ugrósdy Márton
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gálik Zoltán
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást