Trump bevállalta a kilépést, íme az indokai

InfoRádió
2017. június 1. 21:41
Az Egyesült Államok kilép a 2015 végén Párizsban aláírt nemzetközi klímavédelmi egyezményből - jelentette be csütörtökön Donald Trump amerikai elnök.

Már a bejelentés előtt többen valószínűsítették, hogy Trump betartja kampányígéretét, és tényleg ki fogja léptetni az Egyesült Államokat az egyezményből, amelynek alapján az Egyesült Államok egyebek közt vállalta, hogy 2025-re 26-28 százalékkal csökkenti károsanyag-kibocsátását a 2005-ös bázisévhez képest.

Washington szövetségesei korábban komoly aggodalmukat fejezték ki az Egyesült Államok esetleges kilépése miatt. A megállapodást eddig már 147 ország ratifikálta.

A Fehér Ház munkatársai is megosztottak voltak a kérdésben, és a kilépést több amerikai nagyvállalat is ellenezte.

Az elnök most azt mondta, az amerikai népet túl sok költség terhelné és munkahelyeket veszítenének el a klímamegállapodás betartása miatt, ami ráadásul veszélyeztetné a versenyképességet is.  

Kijelentette:

hajlandó tárgyalni egy jobb és tisztességesebb megállapodásért vagy a párizsi megállapodás, vagy egy másik egyezmény részeként.

Hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja a környezetvédelmet, de nem olyan áron, hogy az ártalmas legyen az Egyesült Államokra nézve. Szerinte ugyanis az egyezmény Kínának és Indiának kedvez az USA kárára.

Az elnök egyébként korábban blöffnek nevezte a globális felmelegedést, de később, a választási kampányában inkább tartózkodott a környezetvédelmi témákkal kapcsolatos kijelentésektől.

Bejelentette, hogy szénbányákat nyitnak újra Nyugat-Virginiában és Pennsylvaniában. azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy a klímamegállapodás betartásával gyakorlatilag vége lenne a szénbányászatnak, és összességében, 2040-ig mintegy 6,5 millió állás szűnhet meg az iparban.

Trumpot a választási kampányban széles munkásrétegek - úgynevezett kékgallérosok - támogatták. Így volt ez a korábbi iparvidékek munkanélküliségtől szenvedő "rozsdaövezeteiben", például Illinois és Ohio államokban, Nyugat-Virginiában, és Pennsylvaniában - tudósított az MTI. 

Ezek azok a vidékek, ahol korábban nagy szénbányák (is) működtek, s leállításuk miatt a gazdasági helyzet látványosan romlott, s ahol nagyon nagy társadalmi rétegek szegényedtek el. Őket sokkal jobban aggasztja az, hogy nincs munkájuk és elveszítették a korábbi életszínvonalukat, mint a távoli vidékeken - akár az Egyesült Államok partjainál is - a tengervíz szintjének emelkedése vagy a légkör felmelegedése. A klímaváltozással és annak következményeivel nem sokat törődnek.

Első reakciók

Élesen bírálta a 2015 végén Párizsban aláírt nemzetközi klímavédelmi egyezményből Donald Trump elnök által bejelentett kilépést Barack Obama, közölve: a Trump-kormányzat a kilépéssel "elutasítja a jövőt".

Obama - aki 2015 végén Párizsban az Egyesült Államok részről aláírta az egyezményt - meggyőződését fejezte ki, hogy az amerikai államok,

az amerikai városok és az amerikai vállalatok fokozni fogják erőfeszítéseiket

"a bolygó megvédése" érdekében.

New York állam kormányzója megerősítette elkötelezettségét a klímaegyezményben foglaltak betartása mellett.

„Pittsburgh-ben választottak meg, nem Párizsban” – mondta a kilépést indokló beszédében a republikánus elnök, a város polgármestere azonban a Twitteren rögtön jelezte, mennyire érzi a helyiek érdekében valónak az elnök döntését: „Pittsburgh polgármestereként biztosíthatom, hogy betartjuk a klímaegyezmény előírásait az emberek, a gazdaságunk és a jövőnk érdekében” - írta az Index.