Levél helyett juhval csábítanák a turistákat

InfoRádió
2017. május 31. 14:34
Az ötlet heves tiltakozást váltott ki.

Nem tudják eldönteni a romániai idegenforgalomban tevékenykedő vállalkozók és szakemberek, hogy sírjanak-e, vagy nevessenek az ország turisztikai miniszterének legújabb ötletén. Mircea Dobrénak ugyanis feltett szándéka, hogy lecseréli a romániai turizmus jelképeként hét éve alkalmazott stilizált zöld levelet egy juhra.

A bukaresti balliberális kormány idegenforgalmi minisztere az ágazatban érdekelt vállalkozókkal és befektetőkkel a napokban folytatott informális megbeszélésen rukkolt elő tervével. A tanácskozáson elhangzottakról beszámoló Profit.ro üzleti portál tegnapi cikke szerint Dobre nyugat-európai példákra hivatkozott, miszerint a franciák jelképe a kakas, a hollandoké a tehén, a spanyoloké pedig a bika, és szerinte ezekről az állatokról a külföldiek többségének azonnal bevillan a szóban forgó nemzet.

A bukaresti tárcavezető az egyik legismertebb román népballada, a Miorita (bárányka) alapján akarja felépíteni az új idegenforgalmi országimázst. A Romániában kötelező házi olvasmánynak számító, az egész román nyelvterületen ismert ballada egyébként azt a történetet dolgozza fel, amint a havasalföldi és az erdélyi (magyar) pásztor összefog, és megöli a moldvai juhászt, akit egyik báránya hiába figyelmeztet a veszedelemre.

Az ágazat képviselői eleinte azt hitték, a miniszter csak viccel a juhos jelképpel.

– Erősen kétlem, hogy alkalmas a román turizmus víziójának megjelenítésére ez a szomorú, gyászos hangulatú népballada, amelyben egy juhász rezignáltan várja a halált – állapította meg például Nicu Radulescu, a gyógyturizmusban érdekelt munkáltatói szövetség elnöke.

A legnagyobb német utazási iroda, a TUI romániai képviseletét ellátó Dragos Anastasiu arra hívta fel a figyelmet, hogy a Miorita ballada semmit nem mond a külföldieknek, márpedig egy ország idegenforgalmi népszerűsítését szerinte nem az adott állam polgárai, hanem éppen a külföldiek szemüvegén keresztül kell felépíteni.