eur:
394.04
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Trump aggódik

Trump aggódik

Rendkívül aggasztó a bizalmas információk kiszivárogtatása a sajtónak, a tetteseket felelősségre kell vonni - írta közleményében Donald Trump amerikai elnök csütörtökön, miután a brit hatóságok bejelentették, hogy leállítják a manchesteri terrortámadás vizsgálata során begyűjtött értesülések megosztását az amerikai szolgálatokkal, ugyanis ezek rendre eljutottak a sajtóhoz.

A BBC csütörtöki értesülése szerint az információcsere leállításáról szóló rendőrségi döntés közvetlen előzménye az volt, hogy a The New York Times című amerikai napilaphoz eljutottak az öngyilkos merénylő által használt pokolgép egyes alkotóelemeiről készített rendőrségi fotók, amelyeket a brit szolgálatok megosztottak az amerikai biztonsági szervekkel, és a lap közölte is e képeket.

Az amerikai napilap közleményben foglalt állást, miszerint

a közzétett képek nem sértőek és nem tiszteletlenek az áldozatokkal szemben,

továbbá összhangban vannak a fegyverekről és szörnyű bűncselekményekről adott tudósítások általános irányelveivel. Úgy, ahogy azt a The New York Times és más sajtóorgánumok is tették a világszerte elkövetett terrorcselekményekkel összefüggésben, "Bostontól Párizson át Bagdadig és számos más helyen is".

A lap hozzátette: küldetésének tekinti, hogy tudósítson hírekről és informálja olvasóit. "Szigorú irányelveink vannak arra, hogy milyen módon és hogyan tudósítsunk kényes hírekről. A hétfői szörnyű támadásról felelősségteljes és átfogó volt tudósításunk" - olvasható a közleményben.

Az újság szerint a terrorizmusról szóló hírekről a lap átfogóan tudósít, nem csak az áldozatokról, hanem arról is, hogy hogyan működnek a terrorista csoportok, mik a finanszírozási forrásaik, és hogyan toborozzák tagjaikat. "A merényletek jelentős kihatással vannak az életünkre, a kormányzatokra, és az emberek, közösségek és államok kölcsönhatására. Időnként a hírek tudósítása személyes kockázatot jelent riportereinknek. Azért cselekszünk így, mert ez áll küldetésünk középpontjában" - írraírta a lap. a Times.

"A kormányügynökségektől származó állítólagos kiszivárogtatások rendkívül aggasztóak" - közölte Trump.

Hozzátette, hivatalos vizsgálatot fog kezdeményezni az ügyben, az ilyen típusú információk kiszivárogtatása ugyanis komoly biztonsági fenyegetést jelent.

Kiemelte, az Egyesült Államoknak minden szövetségese közül Nagy-Britanniával a legszorosabb a kapcsolata.

Theresa May brit miniszterelnök korábban tudatta, a NATO-tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján világossá fogja tenni Trump számára, hogy

a biztonsági társszervek közötti értesüléseket "titokban kell tartani".

Az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland mellett Nagy-Britannia is részese az angolszász országok közötti, Five Eyes (Öt Szem) néven ismertté vált hírszerzési szövetségnek, amelynek keretében a felek titkosszolgálati információkat osztanak meg egymással.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×