eur:
393.75
usd:
365.31
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Gigantikus összeget, 404 millió eurót kell visszafizetnie az exminiszternek

Újabb fejleményhez ért az Adidas eladásával kapcsolatban indult, botrányos kártérítési ügy.

Négyszáznégy millió euró (több mint 125 milliárd forint) visszafizetésére ítélte jogerősen a bíróság csütörtökön Bernard Tapie francia üzletembert, volt minisztert, abban a botrányos kártérítési ügyben, amelynek a hullámai Christine Lagarde-ig, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatójáig elértek.

A vitatott kártérítési ügy több mint húsz évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor a marseille-i üzletember eladta az Adidast egy francia állami vállalatnak, amely az akkor még állami tulajdonban lévő Le Crédit Lyonnais bank érdekeltségébe tartozott. A bank később jóval drágábban adta tovább a sportszergyártó céget. Tapie emiatt éveken át perelte az államot, több pert meg is nyert, az államnak 135 millió eurós kártérítést kellett volna kifizetnie, de a fellebbezések késleltetették az ügy lezárását.

Végül 2007-ben Christine Lagarde akkori pénzügyminiszter utasítása alapján választott bírósághoz fordultak a felek annak érdekében, hogy megegyezéssel zárják le az akkor 15 éve tartó pereskedést. A bíróság ekkor 403 millió eurós kártérítést ítélt meg Tapie-nak, az akkori baloldali ellenzék feljelentése nyomán azonban a csalás gyanúja miatt indított eljárással semmissé vált az ítélet.

A fellebbviteli bíróság ráadásul úgy ítélte meg, hogy Tapie eredeti kártérítési kérelmét nem fogadhatta volna be a bíróság, miután az Adidas eladási ára - 2,085 milliárd francia frank - 1992-ben megfelelt a cég valós értékének, így a Le Crédit Lyonnais bank leányvállalata nem követett el hibát a felvásárláskor.

A párizsi fellebbviteli bíróság 2016 júniusában a teljes összeg megtérítésére ítélte a 74 éves üzletembert. Az Olympique Marseille futballklub tulajdonosa és Francois Mitterrand szocialista elnök minisztere (1992-1993) a semmítőszékhez fordult, amely csütörtökön hirdette ki a határozatát.

"Az igazságszolgáltatás csak akkor hatékony, ha mindenkivel szigorú és igazságos, még akkor is, ha az állam az egyik fél. Az élet megy tovább, a harc folytatódik" - kommentálta a döntést Bernard Tapie.

A semmítőszék határozata újabb kudarc Tapie számára, de nem valószínű, hogy a közeljövőben visszafizetné a kártérítést: Bernand Tapie ellen ugyanis személyes csődeljárás folyik, és a cégei csődvédelem alatt állnak.

Az igazságszolgáltatás eddig mintegy 90 millió eurót tudott visszatéríttetni, amit a vizsgálóbírák a választott bírósági ügyben folyó nyomozás során foglaltak le - közölte az AFP francia hírügynökséggel egy, az az aktát jól ismerő vezető. A lefoglalt tárgyak között van egy, a volt miniszter által 48 millióért vásárolt saint-tropez-i luxusingatlan is.

2016. december 19-én a miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróság (CJR) bűnösnek mondta ki "hanyagság" vádjában Christine Lagarde-ot, az IMF főigazgatóját, volt francia gazdasági és pénzügyminisztert a Bernard Tapie üzletembernek 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében, de mentesítette a büntetés alól. Az ítélet heves bírálatokat váltott ki.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×