Putyin: nincs olyan erő, amely képes lenne leigázni az oroszokat - képgaléria

InfoRádió
2017. május 9. 18:58
A nemzetközi közösség összefogását sürgette Vlagyimir Putyin orosz elnök a második világháború európai befejezésének 72. évfordulóján, a Vörös téren tartott katonai díszszemlén. A náci Németország 1945. május 8-án késő éjszaka adta meg magát a szövetségeseknek, az időeltolódás miatt ünneplik ezt az eseményt egy nappal később, május 9-én Oroszországban.

A Vörös téren felsorakozott több mint 10 ezer katona a második világháború lezárásának 72. évfordulóján köszöntötte elöljáróit. A moszkvai Vörös téren tartott szokásos katonai díszszemlén több mint száz harci jármű: tankok, légvédelmi, tüzérségi és taktikai csapásmérő fegyvereket szállító járművek vonultak fel – az orosz haderő jelenlegi legmodernebb berendezéseit mutatták be.

Most először láthatta a nagyközönség katonai parádén az északi sarkon túli szolgálatra tervezett lánctalpas berendezéseket: a zord körülmények között működésre képes tüzérségi és légvédelmi lövegeket szállító és indító harci járműveket. Az orosz sajtó kiemelte, bár eddig sosem érte katonai támadás az országot az északi sarkkörön túl, az új berendezések képesek lesznek a nehéz időjárási körülmények között is ellátni feladatukat. A második világháborús győzelem évfordulójára tervezett légi parádét, amelyen pontosan 72 darab helikopter és repülő vett volna részt, a rossz időjárás miatt nem tartották meg.

Vlagyimir Putyin ünnepi beszédében az mondta, sem a múltban, sem a jelenben, sem pedig a jövőben nem volt és nem lesz olyan erő, amely képes lenne leigázni az oroszokat, az ország képes elhárítani minden agressziót.

Az orosz elnök összefogásra szólított fel a terrorizmus és más fenyegetések ellen. Azt mondta, a terrorizmus, a szélsőségesek, a neonácizmus és más fenyegetések elleni hatékony harchoz nélkülözhetetlen az egész nemzetközi közösség erőfeszítéseinek megerősítése. Vlagyimir Putyin a Vörös téren elmondott beszédében úgy fogalmazott, a második világháború tragédiájának a faji felsőbbrendűség bűnös ideológiájával szembeni elnéző magatartás, valamint a világ vezető hatalmai közötti megosztottság miatt nem sikerült elejét venni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
170509 KUL1 1140 Moszkvai parádé KID
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást