eur:
395.14
usd:
371.18
bux:
65348.24
2024. április 19. péntek Emma

Folytatódik a tisztogatás Törökországban

Elfogatóparancsot adtak ki 3224 ember ellen Törökországban a tavaly júliusi puccskísérletért felelőssé tett, Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatához fűződő állítólagos kapcsolata miatt - írta az Anadolu török állami hírügynökség.

Az érintettek közül 1013-at már őrizetbe vettek. Azzal gyanúsítják őket, hogy a gülenista mozgalom rendőrségbe beépült tagjait irányították.

Az ország mind a 81 tartományára kiterjedő szerdai rajtaütés-sorozat

az idei év eddigi legnagyobb török razziája,

amelyben mintegy 8500 rendőr vesz részt. Süleyman Soylu török belügyminiszter a nap során korábban úgy nyilatkozott, hogy a rajtaütések még folytatódnak. Hozzátette: a gyanúsítottak "az állam szabályait semmibe véve alternatív rendőrséget próbáltak kialakítani". Soylu a szervezkedés megroppantására irányuló legfontosabb lépésnek nevezte a szerdai razziát.

A belügyi tárca legutóbb április 2-án közölt adatai szerint tavaly július 15. óta 113 260 embert vettek őrizetbe Törökországban a hatalomátvételi kísérlettel összefüggésben, közülük 47 155-öt előzetes letartóztatásba is helyeztek. Utóbbiakból többek mellett 10 732-en rendőrök, 7463-an katonák, köztük 168 tábornok, 2575-en bírák és ügyészek, 26 177-en civilek.

A letartóztatások mellett közel

120 ezer embert menesztettek vagy függesztettek fel állásából

egyebek közt a katonaság, a rendőrség soraiból, az oktatás, a média és az igazságszolgáltatás területéről, azzal gyanúsítva őket, hogy kapcsolatban álltak a gülenista mozgalommal vagy más, Törökország által terrorszervezetnek nyilvánított csoportokkal.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×