Exit poll: Macron és Le Pen juthat be a második fordulóba

InfoRádió / MTI
2017. április 23. 20:33
A függetlenként induló Emmanuel Macron vezet a szavazatok 23,7 százalékával a vasárnapi franciaországi elnökválasztás első fordulójában.

A második helyen Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke áll 21,7 százalékkal, így ők ketten juthatnak be a május 7-i második fordulóba az Ipsos/Sopra Steria közvélemény-kutató által közölt exit poll eredményei szerint.

A konzervatív Francois Fillon és a radikális baloldal jelöltje, Jean-Luc Mélenchon fej fej mellett áll a harmadik helyen a szavazatok 19,5 százalékával.

A Belügyminisztérium éjszaka elkezdte közölni a részeredményeket: húszmillió szavazat feldolgozása után Le Pen vezetett, 28 millió szavazat után Macron.

Az első forduló után közzétett közvélemény-kutatás szerint a választás második fordulójában a Emmanuel Macron elsöprő győzelmet arathat a radikális jobboldali Marine Le Pennel szemben: a szavazatok 62-64 százalékát szerezheti meg.

Fiatalok tüntettek

Fiatal francia tüntetők, akiket felbőszített, hogy Marine Le Pen radikális jobboldali elnökjelölt az előrejelzések szerint bejutott az elnökválasztás második fordulójába, vasárnap este Párizsban rendőrökkel dulakodtak, akik könnygázzal próbálták feloszlatni őket.

A fiatalok, köztük anarchista és antifasiszta csoportok a francia főváros keleti részén található Bastille téren gyűltek össze, miután megjelentek az első becslések az első forduló eredményeiről.

A rendőrség könnygázzal próbálta szétoszlatni a mind hangosabb tömeget. Rohamrendőrök vették körbe a területet.

Nyilatkozatok

Egyértelműen új fejezet kezdődik a francia politikában - mondta az AFP francia hírügynökségnek Emmanuel Macron független, centrista jelölt, aki az előrejelzések szerint a legtöbb szavazattal jutott be a francia elnökválasztás második fordulójába. Részletek itt.

Minden francia hazafi támogatását kérte vasárnap este a franciaországi elnökválasztás első fordulója után Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke - erről itt írtunk részletesebben.

Vezető francia konzervatív politikusok és Benoit Hamon szocialista elnökjelölt vasárnap egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy a centrista Emmanuel Macront fogják támogatni az elnökválasztás második fordulójában Marine Le Pen radikális jobboldali jelölttel szemben. 

Az újabb felmérések is ezt mutatják

A Harris és az Elabe közvélemény-kutatók szerint is a függetlenként induló, Európa-barát Emmanuel Macron vezet. A Harris 24 százalékot, az Elabe pedig 23,7 százalékot jósol a 39 éves volt gazdasági miniszter Macronnak.

E két közvélemény-kutató szerint is a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke, Marine Le Pen áll a második helyen a voksok 22 százalékával.