Őket fogja elkényeztetni most az Orbán-kormány

InfoRádió
2017. április 18. 09:16
Hamarosan kiderül, hogy a kormány milyen növekedéssel és inflációval kalkulál a következő évekre. Ezek alapján pedig könnyen előállhat, hogy két évben is nyugdíjprémiumot utal az állam a nyugdíjasoknak.

Kiszivárgott a 2018-as költségvetés több fontos száma is, többek között a legfőbb makrogazdasági feltételezések. Az Index szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaanyagában az szerepelt, hogy

  • A GDP-növekedés idén 4,1%, míg jövőre 4,3% lehet (ez utóbbit csütörtökön Varga Mihály meg is erősítette). Ezzel a bruttó hazai termék összege átlépi jövőre a 40 ezer milliárd forintot.
  • A fogyasztói árindex éves átlagos változása az idei 1,6% után jövőre 2,9% lehet.

A részletes makrogazdasági pálya hiányában nem tudjuk megítélni pontosan, hogy mennyire megalapozott ez a prognózis, azonban első ránézésre igencsak optimista növekedési prognózisnak tűnik - írja a Portfolio.

A törvény értelmében minden év elején az adott évre vonatkozó várható infláció mértékével kell emelni a nyugdíjakat. 2017-ben a szokásos nyugdíjemelés mértéke így 1,6% lett (az utolsó pillanatban emelte a kormány erre a mértékre az eredeti 0,9%-os mérték helyett). 2017-ben szinte biztosnak tűnik az év végi nyugdíj-kiegészítés, mivel a legújabb előrejelzések szerint 1,6%-nál lényegesen magasabb lehet a pénzromlás éves átlagos üteme.

A kiszivárgott prognózis értelmében pedig jövőre 2,9%-os nyugdíjemelés valósulhat meg januártól. Ez az elmúlt 5 évben a legmagasabb mértékű normál nyugdíjemelés.

Lehet itt még bónusz is

Fontos megjegyezni, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok értelmében a magyar államnak nyugdíjprémiumot kell fizetnie, ha teljesül két feltétel egyszerre:

  • a GDP-növekedés tárgyévben várható mértéke meghaladja a 3,5%-ot és
  • az államháztartás törvényi egyenlegcélja várhatóan teljesül.

A kormány mostani növekedési előrejelzéséből kiindulva (és feltételezve, hogy a költségvetés nem borul meg) biztosra vehető, hogy lesz ilyen nyugdíjprémium nemcsak 2017-ben, hanem 2018-ban is.