Elképesztő biztonsági intézkedések Rómában

InfoRádió / MTI
2017. március 19. 08:24
Az olasz hatóságok rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készülnek a mai Európai Unió elődjét megalapító Római Szerződés 60. évfordulójának megünneplésére. A március 25-i emlékülésre negyven állam- és kormányfőt várnak Rómába, a hatóságok ugyanakkor Európa melletti és Európa ellenes tüntetésekre, továbbá sztrájkokra számítanak.

Titkosszolgálati egyeztetések előzték meg a római uniós találkozót elindító hetet, amelyen egymást követik a kiemelt biztonsági készültséget igénylő események.

Hétfőn kezdődik a tömeges létszámleépítés miatt tiltakozó Alitalia olasz légitársaság dolgozóinak - egyelőre egy napos - sztrájkja, csütörtökön az olasz taxisok tartanak újabb országos sztrájkot, amely a városi közlekedés megbénulását és utcai demonstrációkat jelent majd. A februári taxissztrájkon a dühödt taxisok és rendőrség összecsapásai miatt csatatérré változtatták Róma utcáit.

Rómában csütörtöktől vasárnapig majdnem teljesen lezárják az ünnepi ülés helyszínét,

vagyis a városközpontban levő Capitolium-dombot és környékét, ahol a gyalogosforgalmat is korlátozzák, a körzet feletti légteret pedig lezárják.

Róma szélesebb történelmi központjába is csak biztonsági kapukon lehet majd belépni, de ezt nem zárják le a járművek elől. A biztonsági zónákba nem engedik be a tüntetőket.

Az olasz hatóságok a csúcs napjaiban maximálisra emelik a határellenőrzés szintjét is.

A március 25-i emléküléssel egy időben az Európai Föderalisták Uniója (UEF) fiataljai Menet Európáért! jelszóval vonulnak fel Rómában, valamint Európa-ellenes tüntetéseket is tartanak, amelyre olasz titkosszolgálati információk szerint egész Európából érkezhetnek anarchista, szélsőséges csoportok.

Március 25-én Rómában mutatja be alternatív európai politikai programját a Yanis Varoufakis volt görög pénzügyminiszter DiEM25 nevű páneurópai szervezete a Bátorság ideje címmel.

A tüntetéseken az olasz hatóságok betiltották az arcok elfedését.

A Római Szerződés 60. évfordulóját az eredeti helyszínen, a Capitoliumi Múzeumok egyik palotájában, a Horatiusok és Curiatiusok termében tartják, amelyet az alkalomra restauráltak. Hatvan évvel ezelőtt azonban hat, most 27 európai állam delegációját kell ugyanitt elhelyezni. 1957. március 25-én esős idő volt Rómában, és az előrejelzések egy hét múlva is hasonlót jósolnak.

Az EU-találkozón résztvevő állam-és kormányfőket Virginia Raggi római főpolgármester fogadja és pártja az Öt Csillag Mozgalom (M5S) bejelentése szerint "Európa belső reformját sürgető" beszéddel készül.

Egyedül Ferenc pápa nem lesz Rómában az ünnepi ülés idején.

Az egyházfő Milánóba látogat, ahol mindenekelőtt egy külvárosi kerületben hátrányos helyzetű olasz családokkal, romákkal, bevándorlókkal találkozik, és a San Vittore börtönben a rabokkal ebédel.

Rendkívüli kulturális eseményekkel is ünneplik a Római Szerződések évfordulóját: a római szenátus épületében már mostantól ingyen látható az Kr.e. 1. századi Belvedere Apolló-torzó, amelyet az alkalomra a Vatikáni Múzeumok adott kölcsön. Március 22-én a Diocletianus-termák kiállítótermében multimediális tárlat nyílik az EU hatvan évének eseményeiből. Március 24-én a Római Magyar Akadémián Vásáry Tamás ad zongorakoncertet.