Évek óta nincs elég oltóanyag Kárpátalján, most magyar kanyaró elleni oltásokat kaptak

InfoRádió / MTI
2017. március 16. 16:26
Attól félnek, hogy átterjed a kanyaró a szomszédos Romániából, ezért segítséget kértek a Miniszterelnökségtől.

Megérkezett Kárpátaljára csütörtökön annak a 20 ezer adag kanyaró elleni oltóanyagnak az 5 ezer dózis vakcinát tartalmazó első szállítmánya, amelyet a magyar kormány ajánlott fel humanitárius segélyként egy hónapja az ukrajnai megyének, hogy megakadályozható legyen a fertőző kór átterjedése a területére a szomszédos Romániából.

A kanyaró elleni vakcinákat Ungváron, a Kárpátalja megyei Közegészségügyi és Járványügyi Szolgálatnak adta át Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja.

A diplomata a sajtónak nyilatkozva elmondta: a romániai kanyarójárvány kitörése után az ukrán egészségügyi hatóság megkereste a Miniszterelnökség kárpátaljai kormánybiztosságát, hogy segítsen pótolni a fertőző betegség elleni védőoltáshoz szükséges vakcinákat, amelyekből Kárpátalján hiány van. "Magyar részről a kérés teljesítését támogattuk, ahogyan nemrég a kárpátaljai betegek vesedialíziséhez nélkülözhetetlen - az adott helyzetben életmentő - gyógyszerek esetében is tettük" - emlékeztetett.

"Most az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által felajánlott 20 ezer adagos készlet első részeként 5 ezer dózis kanyaró elleni vakcinát adtunk át a Kárpátalja megyei egészségügyi hatóságnak" - mondta a főkonzul, jelezve: az oltóanyagot az ukrajnai megye egész területén, de elsősorban a Romániával határos térségben fogják alkalmazni, hogy megelőzhető legyen a kanyarójárvány átterjedése Kárpátaljára.

Évek óta nem jutott elég vakcina

Ukrajnában gondok vannak a védőoltással megelőzhető fertőző betegségek vakcináival, így Kárpátalja sem kapta meg az ukrán egészségügyi minisztériumtól 2014-ben és 2015-ben a gyermekek immunizálásához szükséges oltóanyagokat a többi között kanyaró, rubeola, mumpsz, diftéria és tetanusz ellen - mondta Bíró Erzsébet, a Kárpátalja megyei egészségügyi főosztály helyettes vezetője, aki ukrán részről átvette a magyarországi szállítmányt.

Igaz - folytatta - 2016 végén kapott a megye közel 17 ezer adag kanyaró elleni vakcinát, de ez csak az egy év alatti gyerekek beoltásához elegendő, vagyis kimaradt két évfolyam, és nem jutott készítmény a hatévesek kötelező újraoltására sem. "Így kijelenthetem, hogy Magyarország segítsége a legjobbkor jött Kárpátaljának, s remélem, hogy a hamarosan megérkező további 15 ezer dózis oltóanyaggal meg tudjuk oldani a gyerekek kanyaró elleni védelmét, megelőzve ezzel a fertőzés átterjedését vidékünkre" - mutatott rá a szakember.

Járvány

Kárpátalján utoljára 2012-ben volt kanyarójárvány, akkor 1835 beteget kezeltek.

A járványügyi szakemberek szerint a kór 5-6 évente üti fel a fejét, tehát idén - megfelelő védettség híján - várható a megjelenése a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében.