eur:
394.38
usd:
370.26
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Nem úszták meg: vádat emeltek a Samsung-vezérek ellen

A dél-koreai ügyészség korrupcióval vádolta meg kedden Li Dzse Jongot, a Samsung Csoport tényleges irányítóját és négy másik vezetőjét a tavaly októberben kirobbant, Pak Gun Hje ideiglenesen felfüggesztett államfőt is érintő korrupciós botrányban.

Az ügyészek szerint Li Dzse Jong 36 millió dollár (több mint 10 milliárd forint) kenőpénzt fizetett Pak elnöknek és Csoj Szun Szilnek, az államfő közeli barátjának, hogy kormányzati segítséget kapjon a vállalat irányításának "gondtalan" átvételében.

Emellett hamis tanúvallomással és azzal is vádolják, hogy bűnös tevékenységből származó nagy pénzösszegeket rejtett el külföldön. Az ügyészség szerint a Samsung további négy vezetőjét is felelősség terheli a nagy összegek külföldi elrejtésében, a kenőpénzek felajánlásában, továbbá sikkasztásban.

Felszámolta a konszern központi tervezési osztályát a Samsung

A cégvezetés átszervezését és a konszern idegközpontjaként szolgáló stratégiai tervezési osztály felszámolását jelentette be kedden a Samsung Group dél-koreai ipari holding a cégvezér vád alá helyezését követően.

A csoport mintegy kétszáz kiválasztott felső vezetőjéből álló tervezési osztályt irányító Choi Gee-sung alelnök és Chang Choong-ki elnök lemondott posztjáról. A tervezési osztály feladata volt egyebek között a kormányzati kapcsolatok ápolása is.

A bejelentés szerint az új cégstruktúrában a Samsung csoport tagvállalatai önállóan állítják majd fel üzleti terveiket és igazgatótanácsaik önállóan hozzák meg döntéseiket. A keddi közlemény nyitva hagyta a csoport tagvállalatai közötti koordináció kérdését.

A hivatalából az alkotmánybíróság döntéséig felfüggesztett dél-koreai elnök Pak Gun Hje (Park Geun Hye) korrupciós ügyével foglalkozó rendkívüli bizottság kedden elrendelte a Samsung-birodalom de-facto irányítója, a letartóztatásban lévő Lee Jae-yong alelnök vád alá helyezését megvesztegetés és sikkasztás vádjával.

Az üzleti körökben Jay Y. Lee néven is ismert Lee Jae-yong, a konszern alapítója és elnöke Lee Kun-hee legidősebb leszármazottjaként és egyetlen fiú gyermekeként a Samsung-birodalom örökösének számít. A Dél-Koreában a "Samsung koronahercegeként" is ismert Lee az ország harmadik leggazdagabb embere, vagyona mintegy 7,9 milliárd dollárra tehető.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×