A Google beperelte Levandowskit és az Ubert

InfoRádió
2017. február 24. 16:26
A Google önvezető autókat fejlesztő vállalkozása beperelte az Ubert, amiért saját autonóm autójához a cég által kifejlesztett lézeres radar terveit ellopta, méghozzá egy korábban a Google-nál dolgozó mérnök, Anthony Levandowski segítségével.

Az egykor a Google autonóm mobilitási osztályaként működő, de tavaly decemberben önállóvá vált Waymo azt állítja bírósági keresetében, hogy Levandowski még Google-alkalmazottként

letöltött 14 ezer szigorúan titkos dokumentumot,

mielőtt távozott a cégtől, és létrehozta saját, szintén önvezető autókat fejlesztő cégét, amelyet aztán felvásárolt az Uber. 

A Waymo szerint ez egy megtervezett akció volt, amely arra irányult, hogy a versenytárs megszerezze az üzleti titkait és a szellemi tulajdonát. Ami azért is kényes, mert a Waymo anyacége sok területen együttműködik az Uberrel.

Az egészre állítólag akkor derült fény, amikor az Uber belső levelezésére „véletlenül” felkerült egy waymós címzett: a beszélgetésben a LiDAR lézeres radarrendszer lelkét alkotó nyomtatott áramkört taglaltak, amely a megszólalásig hasonlít a Waymo által kifejlesztett, forradalmi áttörésnek tekintett technológiával.

Ezek után bukkantak rá, hogy Levandowski még távozása előtt a céges laptopjára 9,7 gigabájtnyi adatot mentett le a Waymo szerveréről, majd egy küldő meghajtóra másolta, a céges gépét teljesen letörölte, hogy eltüntesse a nyomokat.