A robotok sem bírják a fukusimai sugárzást

Infostart
2017. február 22. 15:55
Nem bírják a robotok a fukusimai atomerőmű 2011-ben megsérült blokkjában lévő sugárzást - két berendezés is tönkrement feladata teljesítése közben az erős radioaktivitás miatt.

A tokiói elektromos művek szakemberei két robotot is beküldtek az elmúlt napokban a 2011-es katasztrófa helyszínére, a Fukusima 1-es atomerőmű sérült kettes blokkjába. Az első gépnek az lett volna a feladata, hogy megtisztítsa az utat a következő berendezés előtt, azonban – a beszámolók szerint – félúton vissza kellett fordulnia, mert kameráit két óra alatt 1000 sievert dózisú sugárzás érte, és ez tönkre is tette a berendezéseket. A második, kinézete miatt Skorpiónak nevezett berendezés sem tudta teljesen sikerre vinni küldetését, a masina egy erősen radioaktív hulladékkupac megmászása közben feladata a szolgálatot, és bent ragadt a reaktorban.

„A hivatalos jelentésben az szerepel, hogy 210 sievert/óra volt a dózisteljesítmény ott, ahol az egyik mérést csinálták. Más jelentések szerint fölment 600-650 sievert/órára. Ezek meglehetősen nagy dózisteljesítmény-értékek, de sérült fűtőelemek környezetében ez várható volt” - mondta Czifrus Szabolcs, a BME Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója.

A brit sajtó azt emelte ki, az óránként 210 sievert dózis két percen belül okoz halált, egyes beszámolók szerint ennek akár háromszorosa is lehet a sugárzás a blokk egyes részein – ez már egy percnél rövidebb idő alatt öli meg az emberi szervezetet.

„Erre a helyre ember nem teszi be a lábát. Ez egy több szempontból bonyolult környezet, ahol a robotnak dolgoznia kell tudni. Egyrészt valószínűleg nagy távolságot kell megtennie, másrészt útközben mindenféle akadályokba ütközhet, amelyeken át kell tudnia menni.”

Fukusimában a szakemberek most azon dolgoznak, hogy felmérjék a reaktor belsejének állapotát, és megtervezzék, miként lehetne megfelelő sugárvédelemmel ellátott tároló eszközökbe helyezni a sérült fűtőelemeket. Ezt követheti majd a többi radioaktív hulladék elhelyezése – a folyamat hosszú éveket, akár évtizedeket is igénybe vehet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A robotok sem bírják a fukusimai sugárzást
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Robotok a fukusimai erőműben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást