Pragmatikus lépés történt a máltai csúcson

Infostart
2017. február 6. 08:49
Az uniós-amerikai kapcsolatokról, és a migránsok tömeges Európába áramlása elleni lépésekről tárgyaltak Máltán az Európai Unió állam- és kormányfői.

Lényeges előrelépést értek el a 28-ak a migrációval kapcsolatos politikai és cselekvési kérdésekben – mondta a máltai informális csúcs után a szigetország miniszterelnöke, Joseph Muscat.

„Olyan területeken történtek előrelépések, amelyek korábban megosztották a közösséget az elmúlt hónapokban” - értékelte a politikus, hozzátéve, ez nem azt jelenti, hogy mindenben migrációval kapcsolatos kérdésben megszületett az egyezség.

Jelezte, konstruktív megbeszélést folytattak a transzatlanti kapcsolatokról, ami azért is tartogatott sok izgalmat, mert a csúcs előtt több európai vezető is igen harcosan fogalmazott. A máltai miniszterelnök hozzátette, a csúcs résztvevői aggasztónak találják az új amerikai elnök, Donald Trump kormányzatának egyes döntéseit és megnyilvánulásait, de úgy határoztak, hogy változatlan marad az együttműködés Washingtonnal.

A csúcs után kiadott nyilatkozatban a 28-ak vezetői elsődleges fontosságú feladatként nevezték meg Líbia stabilitásának elősegítését, hogy a mostaninál kevesebb menekült induljon Európa felé az észak-afrikai országból. A közös nyilatkozat szerint kiképzéssel, felszereléssel kell segíteni a líbiai parti őrséget és más, illetékes hatóságokat.

Donald Tusk, az európai Tanács elnöke szerint a nyilatkozat Líbiával kapcsolatos része az első valódi, pragmatikus lépés, amellyel csökkenthető a Líbiából indult menekültek száma.

Orbán Viktor a csúcs előtt azt nyilatkozta, ha megváltozik Olaszország álláspontja a bevándorlás kezelésével kapcsolatban, akkor komoly előrelépést lehet elérni, sikerülhet ugyanis az Európai Unió határain kívül megállítani a migránsáradatot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pragmatikus lépés történt a máltai csúcson
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást