eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Európa fellázadt Trump ellen

Több ezren tüntettek az Egyesült Államok londoni nagykövetsége előtt, de Berlinben és Párizsban is több mint ezren vonultak az utcákra szombaton, főleg külföldiek, amiért Donald Trump amerikai elnök beutazási tilalmat rendelt el hét, muszlim többségű ország állampolgáraival szemben, illetve korlátozta a menekültek befogadását is.

A londoni tüntetők fekete transzparenseket tartottak fel, amelyekre vérző betűkkel a következő jelmondatokat írták: "Nem Trumpra. Nem a háborúra", illetve "Trump: Különleges kapcsolat? Egyszerűen csak mondj nemet.". Az aktivisták emellett a brit miniszterelnöknek üzenve azt skandálták, hogy "Theresa May szégyellje magát!".

A tüntetők ezt követően a brit parlament épülete elé vonultak, ahol azt követelték, hogy a kormány vonja vissza Donald Trump meghívását.

A tiltakozók menete három kilométert tett meg a brit fővárosban az amerikai nagykövetségtől a parlament épületéig.

A német fővárosban is több mint ezren - a rendőrség szerint 1200-an - tüntettek Trump rendelete ellen. A Brandenburgi kapu közelében lévő amerikai nagykövetség előtt összegyűlt tömeg transzparenseken is kifejezte elégedetlenségét. Egy amerikai zászlóra például angolul azt írták, hogy "Nemet mondunk!".

Párizsban Michael Jacobs, a menetet szervező amerikai azt mondta, azért vonultak utcára, hogy világossá tegyék, nem fogadják el a gyűlöletet. A tömeg angolul skandálta, hogy "Trumpnak mennie kell", "Isten hozta a menekülteket!", "A nép egységes és nem lehet megosztani!".

A január 27-én aláírt elnöki rendelet értelmében az Egyesült Államok 90 napra azonnali hatállyal felfüggesztette a beutazást Szíriából, Irakból, Iránból, Szudánból, Líbiából, Szomáliából és Jemenből. Trump egyúttal határozatlan időre elrendelte a szíriai menekültek befogadásának felfüggesztését, és 120 napra leállította az Egyesült Államok teljes menekültprogramját.

Egy seattle-i szövetségi bíró pénteken az egész országban felfüggesztette Trump rendeletének végrehajtását.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×