eur:
394.46
usd:
370.32
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

A volt kormányfőt is megvárakoztatták Trump miatt

Csak egyórás várakozás és hosszas faggatózás léphetett be az Egyesült Államokba Magne Bondevik volt norvég kormányfő, a jelek szerint amiatt, hogy évekkel ezelőtt Iránban tett látogatást - jelentette az ABC7 hírportál pénteken.

Bondevik kedden Európából érkezett a Dulles repülőtérre, hogy részt vegyen a washingtoni Nemzeti Imareggelin, amelyen a hagyományoknak megfelelően az amerikai elnök mondott beszédet.

A repülőtér beléptető tisztviselőinek szemet szúrt a volt norvég kormányfő útlevelében egy iráni vízum, ezért bekísérték kihallgatásra. Bondevik mintegy 40 percig várt a sorára közel-keleti és afrikai utasokkal együtt, majd az iráni útjával kapcsolatos húsz percnyi kihallgatás után végül beléphetett az Egyesült Államokba.

A volt kormányfő elmondta, tökéletesen megérti a félelmet attól, hogy terroristák juthatnak be az Egyesült Államokba, de úgy vélte: a diplomata útlevele alapján eléggé nyilvánvalónak kellett volna lennie, hogy nem jelent problémát vagy veszélyt az észak-amerikai országra nézve.

Bondevik 2014-ben járt Iránban egy emberi jogi konferencián az Oslo Központ nevű norvég emberi jogi szervezet elnökeként.

Jóllehet Donald Trump amerikai elnök múlt heti rendelete - amely átmenetileg megtiltotta hét muzulmán ország állampolgárainak a beutazását az Egyesült Államokba - számos utazó számára alaposabb ellenőrzéssel jár, a volt norvég kormányfőt úgy tájékoztatták, hogy az ő esetének ehhez nincs köze. A kellemetlenséget a Barack Obama előző amerikai elnök által 2015-ben aláírt törvény okozta, amely a párizsi és kaliforniai terrorcselekmények után született az amerikai állampolgárok védelmében. A törvény 38 ország állampolgáraival szemben ír elő külön ellenőrzést. A 38 ország - köztük Norvégia - polgárai amerikai vízummentességet élveznek, ha nem jártak 2011 márciusa után hét, közel-keleti vagy afrikai országban: Iránban, Irakban, Líbiában, Szudánban, Líbiában, Szomáliában vagy Jemenben.

Ugyanez a hét ország szerepel egyébként Trump átmeneti beutazási tilalmi listáján is.

Bondevik 1997 és 2000, továbbá 2001 és 2005 között volt az Egyesült Államok szövetségesei közé tartozó Norvégia miniszterelnöke.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×