Ő diktál Trumpnak

InfoRádió / MTI
2017. február 2. 09:00
Steve Bannon elnöki tanácsadónak Donald Trump amerikai államfőre gyakorolt befolyásáról nemcsak az tanúskodik, hogy kormányzásának első tíz napjában szinte mindenhova elkísérte az elnököt, hanem az is, hogy források szerint a beutazást korlátozó intézkedésekbe is precedens nélküli beleszólása volt. A nemzetbiztonsági tanácsba emelésével pedig lényegében az elnök jobbkezévé vált a korábbi kampányfőnök.

A dpa német hírügynökség meglátása szerint a külpolitika terén a Trump-kormány három csoportra osztható. A hagyományos amerikai külpolitika hívei közé James Mattis védelmi miniszter tartozik, aki támogatja a NATO-nak a világban játszott szerepét és ellenez mindenfajta békülést Oroszországgal. Ehhez a csoporthoz tartozik látszólag Rex Tillerson külügyminiszter is. A második csoportot a keményvonalasok alkotják, élükön Michael Flynnel, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával, aki szerint az Egyesült Államok háborúban áll a terrorizmussal.

A harmadik csoport pedig az America First (Amerika Mindenekelőtt) politikáját előnyben részesítők, Donald Trumppal az élen - írta a dpa.

A német hírügynökség szerint az elnök szempontjából az amerikai külpolitika csak az amerikai érdekek érvényesítéséről kell hogy szóljon. Trump szemléletében a diplomácia nem más, mint az Egyesült Államoknak legkedvezőbb kimenetelt biztosító "alkukötés". A dpa hozzátette: Trump látszólag nem érdekelt a "szabad világ vezetője" szerepének a betöltésében, még kevésbé a liberális világrend védelmezésében.

Thomas Wright, a Brookings Intézet munkatársa szerint az amerikai elnöknek nincsen nagy támogatói bázisa a kormányban ahhoz, hogy világszemléletét gyakorlatba is ültesse. Bannon azonban osztja Trump világszemléletét.

Az amerikai elnök vélhetően hatalmas bizalmat fektettet a - bírálói szerint antiszemita és szélsőséges nézeteket valló - Bannonbe, akinek karrierje rohamos léptekben ívelt felfelé Trump mellett. A jobboldali Breitbart hírportál volt vezetője tavaly augusztusban lett Trump kampányfőnöke, a novemberi elnökválasztási győzelem után pedig fehér házi stratégiai főtanácsadójává avanzsálta. A Reuters brit hírügynökség megjegyezte, hogy a tanácsadói tisztséghez - ellenben tárcavezetői kinevezéssekkel - nem kell szenátusi jóváhagyás.

A brit hírügynökség rámutatott, hogy a Trump beiktatását követő első tíz nap során Bannon szinte mindig az elnök mellett volt, egyebek közt elkísérte Trumpot a CIA főhadiszállására, és jelen volt az Ovális Irodában Theresa May brit kormányfő látogatásakor vagy a Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélgetés során. A Reuters szerint Bannon jelentős hatalomra tett szert a Trump-elnökség első tíz napja alatt.

Erre utalhat az is - véli az dpa és a Reuters -, hogy a nemzetbiztonsági hivatal magas rangú tisztviselői szerint Bannon és Stephen Miller, Trump második tanácsadója felügyelte a hét muzulmán többségű ország állampolgáraira vonatkozó beutazási tilalomról szóló elnöki rendelet vázlatának készítését, és a két tanácsadó ragaszkodott ahhoz, hogy a zöldkártyával (állandó tartózkodási és munkavállalási engedéllyel) rendelkezőkre is vonatkozzon az intézkedés. A nemzetbiztonsági tisztviselők azt állítják: Bannon és Miller voltak a vezéralakjai a rendelet előkészítésének, és a szakértőket is szinte azonnal felülbírálta a Fehér Ház, ami alatt azt kell érteni, hogy a két elnöki tanácsadó.

Tisztviselők a Reutersnek hozzátették: a bevándorlási politika megváltoztatásáról a Fehér Ház csak alig vagy egyáltalán nem konzultált az illetékes határvédelmi ügynökségekkel. Ennek volt az a következménye, hogy a rendelet hatályba lépése után az illetékes hatóságok nem tudták, miképpen hajtsák végre az elnök utasítását.

Bár egy kormányzati tisztviselő szerint a rendeletet jóváhagyták a nemzetbiztonsági hivatal és a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának a "kulcsemberei", és több bevándorlásügyi illetékes is részt vett a rendelet előkészítésében, tisztviselők egyetértenek: elejétől fogva Bannon volt a hajtóerő az intézkedés mögött.

Hírszerzési és nemzetbiztonsági tisztviselők komoly aggodalmukat fejezték ki Bannonnek a nemzetbiztonsági tanács állandó tagjává történt kievezése miatt, miközben a nemzeti hírszerzés igazgatóját (DNI) és a vezérkari főnök egyesített bizottságának elnökét kiemelték a testületből. A döntés bírálói szerint Bannon szerepe a tanácsban átpolitizálhatja a nemzetbiztonságot érintő döntéshozatalt.

John McCain republikánus szenátor is aggodalommal fogadta, hogy fennáll az Egyesült Államok kül- és biztonságpolitikájának az idegrendszerének tekintett nemzetbiztonsági tanács döntései politizálásának a lehetősége.

Egy nemzetbiztonsági tisztviselő szerint Bannon ráadásul ellenőrzése alá vonta a Fehér Ház és a nemzetbiztonsági tanács összes írott közleményét, amelyeket saját belátása szerint dob vissza átírásra.

Más források azt suggalják, hogy van aki megpróbálja ellensúlyozni Bannon és Miller befolyását a Fehér Házban. Reince Priebus kabinetfőnök mérsékelt republikánusokkal töltött fel kulcspozíciókat a Fehér Házban, de frusztrálja a két másik tanácsadó mérhetetlen befolyása. A források hozzátették: Bannon és Miller elnyomják Priebus és más mérsékeltebb tanácsadók hangját.