Lakót cserél a Fehér Ház

Infostart
2017. január 16. 07:20
Donald Trump ezen a héten veszi át az Egyesült Államok elnöki tisztségét Barack Obamától.

Pénteken tartják a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump beiktatását. Azt követően, hogy egy szenátusi bizottság már külön vizsgálatot kezdett az amerikai választásokat befolyásoló hekkertámadások ügyében, amelyeket a államok hírszerzése szerint Oroszország indított, múlt héten egy ellenőrizetlen és megkérdőjelezhető állításokat tartalmazó dokumentum-csomag is nyilvánosságra került amelynek értelmében Oroszországnak terhelő információi vannak Donald Trumpról. Az őt vesztegetéssel és szexuális perverzióval vádló jelentés természetesen a megválasztott elnök múlt héten tartott első sajtótájékoztatóján is szóba került.

"Donald Trump a sajtókonferenciát azzal kezdte, hogy cáfolta, hülyeségnek és álhírnek nevezte az oroszországi kapcsolatairól, tevékenységéről és zsarolhatóságáról megjelent információkat."

A politikus a sajtótájékoztatón ismerte el először, hogy valóban érhették hekkertámadások a demokrata pártot és emögött vélhetően Oroszország állt, majd hozzátette, hogy Kína is indított az elmúlt években hasonló támadásokat, ezért meg kívánja erősíteni országa kibervédelmét. A beiktatását követő első intézkedései között a Mexikó és az államok határára tervezett fal miatti egyeztetéseket, illetve a munkahelyteremtést említette.

Donald Trump várhatóan pénteken, helyi idő szerint délben teszi le elnöki esküjét Washingtonban a Capitolium dombon. Ezen a napon ér véget a távozó elnök, Barack Obama megbízatása, aki családjával már délelőtt elhagyja a Fehér Házat, ahová az új elnök az eskütétel után költözhet be.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
170116 KUL1 1000 Trump beiktatása - előzetes SÁ
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást